2016. július 13. írta: Bazsa Mara

Repülő fiákerek Bécsben

A Stephansdom környékén lépten-nyomon osztogatják, egy óvatlan pillanatban mindenkinek a kezébe nyomják ennek a történelmi utazásnak a prospektusát. Nekem is van belőle több tucat, most megnéztem, mit mutat.

60 percbe besűríteni Bécs történelmét lehetetlen vállalkozásnak tűnik, ám mégsem az. Persze felületes ismereteket szerzünk csak, de azok, akik nem ismerik a múlt idevonatkozó adatait, egészen jó képet kapnak a császárváros hol idilli, hol bűzös múltjáról. A római légiósok hadáról, a keringő pajzánságáról, Sisi tetkójáról, Ferenc Jóska és Mária Terézia uralkodásáról, a Habsburg dinasztia megalakulásáról.

Az időutazás igen látványosan kezdődik. Miután leereszkedünk a szerzetesek egykori borospincéjébe, amire pár, dísznek kitett hordó utal, illusztris társaság üdvözli a csapatot, Freud, Mária Terézia, az ifjú Ferenc Jóska és Sisi, középen pedig egy szerzetes, akiről annyit tudni érdemes, hogy évekig lakta a termeket, aztán hirtelenjében nyoma veszett, azóta sem tudni, hová lett, ám szelleme a falakban rekedt. A képek váratlanul megelevenednek és a díszes kompánia egymással beszédbe kezd, imigyen csepegtetve ismereteket a messziről idesereglett turisták fejébe.

Tipp: Audioguide-ot magyar nyelven kérhetünk, nincs vele semmi dolgunk, nem kell semmit nyomkodnunk, magától indul.

Az idegenvezető egy mozi terembe invitál, ahol egy 5 D-s film megtekintése vár ránk. Miután leülünk, akkurátusan becsatoljunk övünk, és feltesszük a speciális szemüvegünk, az időben közel 2000 évet visszarepülünk. Csattog alattunk a szék, hol jobbra dől, hol balra fordul, vagy éppen ráz, a római légiósok lőnek ránk, aztán a pestis kora köszönt be, rengeteg patkánnyal egyetemben, akik a városban futkároznak, még a Stephansdomra is felrohannak. Akinek tériszonya van, készítse gyomrát előre a jelenetre. Közben sikongatnak az emberek, nemcsak a kicsik, de olykor a felnőttek is. Az előadásnak csak egy baja volt, túlságosan rövid. Néztem volna még szívesen. Magasra tették a mércét, de sajnos később nem überelték.

Innen utunk több termen át vezet. Szóba kerül a török hódoltság, a fekete bécsi (nem a bécsifekete) elterjedése, majd a Habsburgok jelentősége, Ausztria európai térnyerése. Egy emelvényen Ferenc József audienciára hívja a népet, miközben kvaterkázik Sisivel, Mária Teréziával és I. Miksa, mexikói császárrá lett öccsével. A kissé torz viaszbábúk életre kelnek, mozognak, beszélnek, de hisz itt, a Föld mélyén, minden lehetséges.

Aztán jön a zene, ami Bécset világhírűvé tette. Játszunk itt is, összeeresztik Strausst Mozarttal, kik kedvükre fecsegnek, vitát nyitva arról, melyikük zenéje lett híresebb, ismertebb. Majd felülünk egy karusszelre, és keringünk Strauss zenéjére.

Aztán durván visszarántanak a nem is olyan régi múltba, a II. világháború borzalmaiba. Miután megnézünk az Anschlussról egy rövidke bejátszást, gyorsan lapoznánk a történelemkönyvet, de nyomatékot adva a borzalmaknak, egy óvóhelyre még mindannyiunkat beszuszakolnak, és ránk zárják az irtó vaskos ajtót, hogy ne hallatszódjon ki a légiriadó. A bombázás sem volt kellemes, amikor megmozdult a mettlachi, olyan volt, mintha megnyílt volna a föld alattam.

Persze egy profi idegenvezető nem engedi el a társaságot ilyen borús emlékkel. Jött egy szoba, ahol felültünk a fiákerre. Nem is akármilyenre, ez felrepített a fellegekbe. Kapaszkodtunk rendesen, nehogy valamelyikünk leessen, miközben fentről néztük Bécset, hogy maradjanak az időutazásról kellemes képek.

Ha pedig még azt is tudja az ember, hogy múmiák fekszenek lent a mélyben körülötte, netán közvetlenül mellette, miközben ő átgázol Bécs 2000 éves történelmén, még hátborzongatóbb az élmény. Engem közben az is izgatott, nem zavarjuk-e lármázásunkkal nyugalmukat, de most ezt ne bolygassuk. Ez egy másik utazás a múltba, melynek szálai a Michaelkirchéig vezetnek.