Hard Rock Café Bécsben
2016. július 06. írta: Bazsa Mara

Hard Rock Café Bécsben

Amikor 1971-ben Londonban megnyitották az első Hard Rock Café éttermet, maguk sem gondolták, hogy 45 év leforgása alatt ekkorát fejlődnek, és az egész világot meghódítja, behálózza a kemény rock rajongóinak tábora. Ma már szinte a világ összes nagyvárosában ott vannak, Bécsben csupán két éve nyitottak.

Meglehet, a megfelelő helyre vártak, ha igen, akkor beletrafáltak. A Schwedenplatz mellett, azon a Rotenturmstrassén találtak maguknak helyet, mely egyenesen a Stephansdomhoz vezet. Alig akad ennél frekventáltabb terület. Az utca szezonban zsúfolásig tele, a 25. szám meg pont az eleje.

img_9865_2.jpg

Belépve rögtön a boltba ütközünk, pólók, feketét, fehérek, színesek kelletik magukat, az eladó pulttal szemben a bár csillogóan villog, előtte egy hatalmas szék, melybe belehuppanva remek felvételeket készíthetünk. Délelőtt van, alig pár perce nyitottak.

img_9869_1.jpg

img_9928.jpg

A félhomály misztikus hangulatot ad, a bárpultos törölgeti a poharakat, a falakon pedig a relikviák sorakoznak. Ez lényeges eleme a Hard Rock Cafénak.  Az ötlet (a licensz) Londonból, Peter Mortontól és Isaac Tigrett-től ered. Nem akartak ők mást csinálni, csak jó, amerikai hamburgereket árulni. A kis vágyból nagy térnyerés lett, meghódítva a féltekéket. 1979-ben került fel az első relikvia a falra, mégpedig Eric Clapton gitárja, az is inkább azért, hogy foglalja a rendszeresen visszajáró zenész törzshelyét.

img_9879.jpg

img_9881.jpg

Lám, lám, sokszor elég egy véletlen, hogy zseniális ötlet szülessen. Persze kell hozzá a zene, a rock szeretete, a sztárok, és a fetisizált „apróságok”. A földszinten egy egész falat borítanak a zenetörténelmi cuccok, a Frank Zappa, a Beatles és a Yes emlékek egymás mellett békésen megférnek.

img_9899.jpg

Az emeleten felfelé menve Katy Perry bécsi koncertjéről őrzött rózsaszín szoknya, mellette Rihanna vintage ruhája hívogatja a tekintetet, a fordulóban pedig Elton John cipőjébe botlunk, felette pedig Madonna cilindere teszi fel az ire a pontot. Aztán a süppedős fotelben ismét fotózkodhatunk.   

img_9939_1.jpg

img_9941_1.jpg

img_9954.jpg

Fent újfent relikviák, egy bárpult és sok asztal vár. Lady Gaga szoknyája és Fredy fellépő ruhája mellett egy kis hazai, a híres fiúkórus ünneplő ruhája egy egészen nagy vitrinben kapott helyet, ami arra emlékeztet, hogy hiába amerikai a hely, mégiscsak Bécsben székel.

img_9977.jpg

img_9991.jpg

img_9982_1.jpg

Bár ez múzeum és bolt is egyben, azért alapvetően mégiscsak étterem, ahová fogyasztani, legfőképpen hamburgert és amerikai ételeket enni járnak az emberek. A választék itt sem más, mint a világ többi helyén, a friss saláták és wingsek mellett a legmenőbb a híres Legendary Burgert, melyet 16 euróért ehet, aki éhes, bár ahhoz, hogy királynak érezze magát az ember, burger sem kell. 

img_9944_1.jpg

700 m2-en mintegy 170 ülőhelyet két emeleten, és egy Schanigartent (kiülős terasz közterületen) kínál a lánc bécsi fiókja, mely egyike a világ 55 országában fellelhető 170 Hard Rock Café logóval ellátott étteremnek. Az üzlet olyan jól bejött, hogy már hotel és casino is fut ezzel a névvel.

img_9974.jpg

img_9995_1.jpg

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr728831452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2016.11.06. 09:43:56

Voltunk itt, de nagy csalodas volt szamomra... inkabb elmegyek ketszer mashova az arabol.
süti beállítások módosítása