Az ’50-es években a közfürdők virágkorukat élték. Több százezer ember tisztálkodott benne nap, mint nap. Bécsben még most is van hat. Népfürdő azoknak, akiknél nincs otthon fürdőszoba, vagy így spórolnak.
Nem is olyan rég az emberek közös fürdőkbe jártak, együtt zuhanyoztak és egy kicsit pletykálkodtak. Sokáig nem maradtak, mert a mosakodásra legfeljebb egy órát kaptak. Akkora volt a tumultus, hogy sokan telefonon tudakozódtak, mielőtt útnak indultak, van-e szabad zuhany.
Ma már nem kell telefonon érdeklődni, csak a nyitvatartást kell ismerni. Csütörtöktől szombatig lehet zuhanyozni. Az idő limitált, azt ma is be kell tartani. 2,30 azoknak, akik szociális segélyt nem kapnak. Évente körülbelül 30 ezer ember fordul meg erre, mossa magát tisztára hétvégére.
1850 körül, amikor a város növekedésnek indult, a monarchia országaiból a nép szinte egymást taposva áramlott a fővárosba. Ennek az lett a vége, hogy a higiéniai körülmények katasztrofális méreteket öltöttek. A bécsiek kilenc tizede nem, vagy csak igen ritkán mosakodott, kivált telente. Nyaranta, ahogy felmelegedett a Duna és a Bécs folyó vize, azt használták fürdőzésre.
Ekkor jött az ötlet, építsen a város népfürdőket. Ez forradalmi újítás volt akkoriban, nem volt ilyenre példa egész Európában. Persze ne gondoljunk nagy luxusra, csak zuhanyozókra. A gondolatot tett követte, és meg is épült az első 1887. december 22-re, karácsony előestéjére, mégpedig a 7. kerületben, a Mondscheingasse 9. szám alatti helyen.
Nagy volt a siker, az első évben 78.000 ember kereste fel. Ezen nekibuzdulva, még további 18 került átadásra, kialakult a tisztálkodás rendje is, egyik nap a férfiak, ágyékkötőben, másnap a nők, mellüket lefedve tusolhattak kedvükre, persze csak adott ideig, hogy minél több ember jusson a zuhanyozóba.
A nép egyébként csöpögős fürdőknek nevezte el az intézményeket. Azért, mert a tetőn lévő tartályból eleinte nagy erővel zúdult le a víz, így akik először érkeztek, jól jártak, a többieknek azonban várni kellett, míg a tartály újra tele lett, így többnyire csak gyéren csordogáltak, csöpögtek csapok.
Eleinte a népfürdők osztályokra tagozódtak, elsőre és másodikra. Aki az első osztályúra fizetett be, a zuhanyon, mely egyébként a hideg és meleg vizet keverve engedte, senkivel nem osztozott, és külön öltözőt is kapott. A másodosztályú jegyért a közös öltözőben egy fiók állt a vendég rendelkezésére, a hideg és a meleg víz sem jött mindig egyszerre.
A bécsieknek hosszú ideig ez volt az egyetlen lehetőségük a tisztálkodásra. Áldás volt ez mindenki számára. Számuk egyébként onnantól kezdve csökkent, ahogy beindultak az építkezések, és a lakások komfortfokozata mosdóval, fürdőszobával lett bővebb.
Bécsben még hat ilyen, muzeális fürdő üzemel. Többségük szaunával bővült, az Ottakringen lévő az egyetlen, mely megőrizte eredeti funkcióját és csak zuhanyzó van benne. Ez a XIX. század öröke. Nem újdonság ez Bécsben, hisz modernsége mellett, a múlthoz való kötődése töretlen.
Fotó: saját, internet
Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt
