2016. március 18. írta: Bazsa Mara

A biliárdosok fellegvára Bécsben

A Westbahnhoftól csupán kétutcányira van, külföldiek mégsem járnak ide. A bécsiek, a biliárdozók törzshelye. És nem mellesleg, azon 48 echte, bécsi kávézók egyike, mely helyet kapott az UNESCO által összeállított, kulturális örökségek listáján.

Egyik termében vágni lehet a füstöt, volt ideje, hogy beleivódjon mindenbe, ki tudja, hány vendég pöfékelt már benne. Itt ugyanis, épp ezen a helyen már 1873-ban is kávézó üzemelt. Igaz, akkor még nem Herr Heinrich Weingartner volt a tulajdonosa, de a berendezést szinte változatlan formában meghagyta.

A név, élő legenda, kivált a biliárdért rajongók, ma már szűkebb, táborában. A hely fénykorát nem most éli, de azért érdemes benézni. A maga módján elég különleges, idézi a régi szép időket. A berendezés hízeleg a szemnek.

Volt idő, amikor magára valamit is adó kávéházhoz négy dolog feltétlenül hozzátartozott, a melange, az apfelstrudel, az újság és a zöld textillel fedett, biliárdozásra alkalmas asztal. Akkoriban ez volt a legmenőbb helyek egyike. Ma is számon tartják a sportfanok, a politikusok, a művészek, akik ide rendszeresen betérnek.

Délelőtt csendes kép fogad, de már páran célozgatnak a dákóval. A kávézó közepén egy hatalmas asztal, rajta hihetetlen, Bécsben párját rikító, újságválasztékkal. A reggelit már lekéstem, ebédet pedig csak áprilistól szolgálnak, akkor áll a második szakács munkába. Vacsoráig viszont nem akarok várni, így maradok egy jó bécsi feketénél.

Visszatérve Herr Weingartnerre, a kávéház üzemeltetőjére. Érdekesen alakult az élete, szülei egy 2. kerületi lokálban dolgoztak, a kis Heinrich iskola után oda járt haza, a kávézó lett a második otthona. Leckéit a biliárdasztalon írta, s amikor kész lett vele, játszott rajta. A szerelem szinte magától adódott közte és biliárd között. Amikor pedig kiderült, érzéke és tehetsége is van a sporthoz, beleadott apait, anyait, és sorra nyerte a hazai és a nemzetközi versenyeket. A végén még Európa bajnok is lett, számtalan rekord fűződik a nevéhez.

Ismerve a tulaj kötődését a sporthoz, nem csoda, hogy az Osztrák Biliárdszövetség egykori elnöke egy kávéházzal nem érte be. A családi vállalkozás biliárdszaküzletet és manufaktúrát is üzemeltet. Minden olyan dolgot árulnak benne, ami a játék kelléke, dákókat, golyókat, nekem legjobban az egybeépített pool és karambolos asztal tetszett. Ilyet még sosem láttam, persze olyat sem, melynek felújított változatát 20 ezer euróért árulják.

Itt egyébként azok sem maradnak hoppon, akik nem űzik profi szinten ezt a sportot. A kávéházzal szemben iskolát nyitott, ahol tanárok vezetnek be a játék rejtelmeibe. Az oktatás több asztalon folyik, kezdőtől a haladóig.

A kávézó, mintha mellékes lenne a biliárdasztal mellett. Itt ez utóbbi a fő attrakció. A hátsó teremben három, nemzetközi mércével mérve profi asztal van, melyen a sportág legjobbjai rendszeresen versenyeznek. Estére, ahogy hallom, nem sok asztal marad üresen, a szalon hétvégeken zsúfolásig megtelik. Az éhes vendégek a bécsi konyha ételeiből csemegéznek. A zenei aláfestést pedig a guruló golyók kattogása adja.