Würstelstand. Ezt a feliratot keressük, ha a bécsiek jellegzetes és közkedvelt ételét, sült kolbászt, sajtosat, vagy nélkülit, ennénk. Azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt, mutatom a három legjobbat.

A virslis standok a legrégebbi street-foodosok. Télen, nyáron, esőben, fagyban, napsütésben állandóan sorok kígyóznak előtte, ebédidőben. Bár látszatra mindegyik ugyanazt kínálja, ízben nagy a szórás. A bécsiek, a Falstaff újság szerkesztőségének felhívására, szavaztak, hogy eldöntsék, hol árulják a legjobbat. Az abszolút győztes, a kedvenc, a „Zum scharfen Rene”, az „Erős Renéhez” nevezetű lett.

A Schwarzenbergplatz sarkán egy fémbódé áll. Ha nem tudja az ember, mit rejt a belseje, simán elsétál mellette. A nyálmirigyeket sem külleme, sem a bent sülő kolbászok kinézete nem indítja be.

Mégis rászavaztak a legtöbben, és ez nem véletlen. Rene Kachlir mosolyogva, büszkén mondja, övé a legjobb kolbász a császárvárosban. A konkurenciát a chilis Käsekrainerével (sajtos kolbász) nyomta le. Hát persze, hogy olyat kérek, hisz emiatt lett a kedvenc. 

Ráérősen választ egyet, majd hint rá chilit, nem is keveset. Ha azt mondom, kegyetlenül csípős lett, nem fogalmazok erősen. Már-már ehetetlen magasságokat verdes. De muszáj állni a sarat, mert, hogy veszi ki magát, ha egy magyar alulmarad. Pedig nem is ez a legerősebb paprikája, abból csak azoknak ad, akik a scoville-skálán (a chili erősségének mérésére szolgál) belőtték magukat. A vendégkörében két ilyen ember, ha akad. A többi nem bírja.  

A második helyezetthez az innen induló, 71-es villamos visz el. A Fazanplatzig három megállót kell zötyögni. Ha leszállunk, kapásból kiszúrjuk a „Zum kleinen Sacher” standot, hisz ez az egyetlen virslis a téren.

A tulaj, Alexandra, kedvesen kérdi, melyik kolbászt szeletelheti. Mivel egyenesen Renétől jövök, most inkább a nem csípős mellett döntök. Be is szól rögtön, nincs bennem elég kurázsi, de honnan is tudhatná, már kiálltam a próbát. Végül, némi unszolásra, most is a sajtos mellett döntök. Azt mondja, az tipikusan bécsi. 

Közben kérdem, mitől különb a kolbásza, mely a második helyre felhozta. Nyújtja a prospektust, mutatva, ő innen rendeli a húst. A Radatz Würstelnek közel, távol nincs párja, ő már csak tudja, régi motoros a szakmában. 45 éve áll itt a standja, melynek ő a harmadik tulajdonosa. Hajnal négyig tart nyitva, sok a vendég éjjelente. „Én nem engedhetem meg magamnak, hogy rossz kolbászt adjak, hozzám törzsvendégek járnak.”- aztán egy nagy szelet fekete kenyeret kanyarít a szalvétára. 3,50 az ára. Egy euróval beljebb vagyok, itt olcsóbban falatozom.

A dobogó harmadik helyezettje nem csak a helyiek kedvence. Az opera mögött, az Albertina előtt áll a Bitzinger család standja, központi fekvése az éhes turistákat is idecsalja. 

Róluk itt írtam bővebben: http://becsifekete.blog.hu/2015/04/14/virslis_standok_becsben

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt