2015. március 10. írta: Bazsa Mara

Egész Európa Bécsben

Májusban ismét itt tolong majd egész Európa, hogy énekelve mérje össze tudását és egy jót mulasson. Ahogy tette ezt 200 éve. Igaz akkor nem a dalok voltak a porondon, hanem a nagypolitika, bár a tánc és a dajdajozás a koronás főknek sem volt ellenére. 293 napig élvezték a bécsiek vendégszeretetét, mire dűlőre jutottak. A bécsi kongresszusnak 200 év elteltével is van üzenete.

Ma biztos, hogy terror veszélyt kiáltanának és fokozott biztonsági szankciókat foganatosítanának, ha egybegyűlne Európa valamennyi vezetője, hogy az öreg kontinens sorsát eldöntse. Az, hogy az életterét Bécsbe áttegye és a pereputtyát is ide költöztesse, ma már lehetetlen lenne. Nem úgy 1814 szeptemberében. (Vincenz Raimund Grüner: Társaság a Burgbastei-nál Bécsben)

A napóleoni háborúban megfáradt országok békét áhítottak, nyugalmat akartak, így a koronás fők úgy határoztak, hogy elrendezik a konfliktusokat. A nagyhatalmak, a poroszok, a britek, az oroszok, és az osztrákok asztalhoz ültek és tárgyalásokat kezdtek, bevonva valamennyi uralkodóház fejét, követét, hogy közös megegyezésen nyugvó békét kössenek. Hosszú hónapokon át tanácskoztak, új határokat rajzoltak és elsimították a nemzeti konfliktusokat. A történelemben eddig példátlan módon szavatolva a békét, hosszú-hosszú időre és mindenki megelégedésére. Persze ez nem ment könnyen, jó időbe telt, mire mindenki áldását adta és belátta, új rend alakul Európában. (Engelbert Seibertz: Jelentős államférfiak gyűlése a bécsi kongresszus idején)

Bécs egyik napról a másikra igazi világváros lett. De hogy kell elképzelni a „táncoló kongresszust” egy olyan városban, mely fallal van körbezárva, 250 ezer ember lakja és 100 ezres vendégsereget kell altatnia? Bizony, komoly gondot okozott, hol kvártélyozzák el a rengeteg herceget és grófot. Sokan városi palotájukat engedték át, maga a császár is Schönbrunnba költöztette a családját, hogy illőn fogadja kollégáját, az orosz cárt, aki a Hofburgba vackolta be magát. (Francois Gérard: I. Sándor cár)

Ezt a rengeteg ember szórakoztatni is kellett. I. Ferenc osztrák császár és Metternich herceg voltak a vendéglátók, s mint ilyenek, igyekeztek kényeztetni a vendégeket. Fácánvadászatot, lovaglást és fesztiválokat szerveztek, még vurstlit is üzemeltettek. Felpezsdült a színházi élet, az operában is megszaporodtak a fellépések. Ide tömörült a kulturális elit is, szórakoztattak, koncertet adtak, Beethoven még ünnepi kantátát is írt az úri társaságnak. A gyönyörök élvezetében az államkincstár odáig ragadtatta magát, hogy titkos látogatásokat is finanszírozott a vígalmi negyedbe. A kongresszus pedig éjszakákon át bálozott és fáradhatatlanul táncolt. (Katonai parádé a Práternél 1814. október 18-án, ismeretlen festő műve)

Esténként felpezsdült a társasági élet. Nem múlt el nap, hogy ne lettek volna estélyeket. Maga Metternich legalább 60-at jegyzett és nem csak a tárgyaló asztalnál vitte a prímet. Amikor a táncparkettre lépett, sorra hódította a nőket. Szerette a gyengébbik nemet, maga is háromszor hajtott előttük fejet. Igazi sármőrként tette a szépet, bókokkal árasztotta el az asszonynépet. (Thomas Lawrence: Klemens Wenzel Lothar Metternich herceg)

Követője is akadt szép számmal. Sándor cár, kit háta mögött Apollónak neveztek, is nagy kanállal habzsolta az életet, bár ő Bécsbe feleségestül érkezett. Nem úgy a többiek. Sokan hozták szeretőiket. Ez volt akkortájt a természetes, hisz a menyegzők többnyire politikai érdekek mentén köttettek, érzelmektől mentesen. A hölgyek nemcsak bájaikkal hódítottak, de a politika színpadán is jelentős szerephez jutottak.

A főúri paloták budoárjaiban információkat cseréltek, hozták-vitték a híreket, a szalonok, a szeparék félhomályában cselszövésre, spionkodásra adták fejüket, békítettek, kedélyeket csitítottak, aktív részesei voltak a diplomáciának. Intrikáktól, skandallumoktól volt hangos Bécs, de érdemük ettől nem csappant. A kongresszus sikerében játszott szerepük elvitathatatlan. (Josef Schütz: Jelenet a császári és királyi álarcosbálból)

Bécs népe megbékélve a hosszantartó vendégeskedéssel, élvezte az esemény gazdasági, anyagi előnyeit. Akadt olyan nap, hogy csak a Hofburga 1600 adag kávét szervíroztak, a varrodák nem győzték rendelni az újabb és újabb kelméket, hisz már senki nem hordta a régi divatot, a ruhák fazonja változott, a mély dekoltázs hódított. A fiákerek száma is megugrott, fuvarozni is kellett a népes társaságot. Az állomány 167 hintóval és 500 lóval gyarapodott. A krónikások 38 ezer házhoz hívásról adnak számot. Ennyi ember kiszolgálása, ellátása, etetése, itatása, szórakoztatása búsás hasznot hozott, senki nem panaszkodott.

Ezt a hangulatot igyekszik visszaadni az Alsó-Belvedere és az Orangerie kiállítása, Európa Bécsben címmel, bemutatva a kor művészetét, szokásait, archiválva történelmi eseményeit. Képekkel, fotókkal, korabeli ruhákkal és bútorokkal idézi fel a Bécsi Kongresszust. A kiállítás kiemelkedő darabja az UNESCO örökség részét képező zárójegyzőkönyv, az Acte finale, melynek aláírása – a krími háborút nem számítva – közel 100 évre szavatolta Európa békéjét.