Bevásárlóutcák Bécsben
2015. augusztus 20. írta: Bazsa Mara

Bevásárlóutcák Bécsben

Plázák ide, bevásárlóközpontok oda, Bécsben a bevásárlóutcák népszerűsége mit sem csökkent. Az éves forgalom több mint 70%-a itt csapódik le.  És nem csak a legismertebb helyeken. Vannak kisebbek, kevésbé frekventáltak, ahol olcsóbban vásárolhatunk be.  

Ki gondolta volna, hogy a 2,4 millió négyzetméteren árusító boltok közel fele a bevásárlóutcákon található? A legismertebb és legnagyobb forgalmat bonyolító Mariahilfer Strasse mellett, központi fekvése miatt a Karntner Strasse, a Graben és a Kohlmarkt környéke is előkelő helyen szerepel, de akad még pár, melyet nagyon kedvelnek a helyiek és a szemfüles, Bécset jól ismerő külföldiek.

img_0960_1.jpg
img_8751.jpg

img_8730.jpg

A két ismert közé a második helyet, területét tekintve (74.300m2), egy igen hosszú és remek boltokkal bíró utca uralja, nevezetesen a 3. kerületben található Landstraßer Hauptstrasse.

img_0187.jpg

Mivel metró vezet ide, kényelmes a megközelítése. Bár nemrég itt adták át Bécs egyik nagy bevásárló centrumát (Wien Mitte), az aggodalmak ellenére ez nem zavarta meg a forgalmat. Egyes kiskereskedők ugyan lehúzták a rolót, ez szinte elkerülhetetlen volt, de többségben vannak azok, akik profitáltak és forgalomnövekedést konstatáltak.  

img_0209.jpg

A széles bulváron egyelőre járnak autók, de úgy fest, már nem sokáig. A zöldek épp ide tervezik a Mariahilfer mását, egy forgalomtól mentes, sétálóutcát.

img_0195.jpg

img_0201.jpg

Nemcsak a boltok és áruk széles választéka, mely kielégíti a legkülönbféle igényeket, teszi vonzóvá az utcát, de a közeli piac is. A Rochusmarkton finomabbnál finomabb ínyencségek várják a vásárlásban megfáradt és megéhezett embereket. (kép az internetről)

untitled-157_jpg_rochusmarkt.jpg

A negyedik a sorban a 10. kerületben található Favoritenstrasse (69.200m2), a bécsiek egyik nagy kedvence. 2010-ban alakították át az utcát és tették kényelmessé a vásárlást. A megközelítése is egyszerű, a Stephansdomtól egyenesen odarepít a metró. (Keplerplatz)

img_0039.jpg

Érdekes egyvelege a tradícióknak és a modern jelennek. Nem kevés a családi vállalkozások, kiskereskedők száma, de jelen vannak nagyobb láncok, ismert márkákat áruló üzletek, outletek, evő, ivó helyek, no és ami a legfontosabb, egészen jó áron árulják termékeiket.

img_0064.jpg

img_0067.jpg

Miután átadták a Hauptbahnhofot és az ott épült bevásárlóközpontot, lett itt is riadalom, maradnak-e a vevők, vagy átpártolnak. Egyelőre úgy tűnik, a konkurencia nem zavarja a forgalmat. Egyébként itt, a 4. kerületben közel 200 ezren élnek, a nyomott árak, az alkalmi vételek idevonzzák őket.

img_0072.jpg

No és a piac is, ahol a vásárlás mellett meg is ebédelhetünk, lényegesen olcsóbban, mint a központban.

img_0079.jpg

Ötödik a sorban a Meidlinger Haupstrasse (37.500m2), a 12. kerületben. Ide is metró hoz, mégpedig a 4-es, a Karlsplatzról.

img_0091.jpg

img_0145.jpg

Kellemes, átlátható, családias hangulatú sétálóutca, boltokkal, üzletekkel övezve. A cipőt és táskákat árusító helyek a legfelkapottabbak, ahol a márkás termékek olcsón, jókora kedvezménnyel kaphatóak.

img_0142.jpg

img_0123.jpg

Tavaly újították fel és adták át a központi teret, mely új térburkolattal, szökőkúttal gazdagodott. A felújítási munkálatok most az utca másik végén folytatódnak, de az árusítás zavartalan.

img_0088.jpg

img_0137.jpg

Az éves forgalom, melynek java része a bevásárlóutcák boltjai bonyolítanak le, közel 10 milliárd euró.

 

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr97721308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fénycsepp 2015.08.21. 18:56:15

nagyon szeretem Pestet, de a fentiekért irigylem Bécset. Na jó, nemcsak azért :D
süti beállítások módosítása