Szociális bérlakások Bécsben
2015. április 21. írta: Bazsa Mara

Szociális bérlakások Bécsben

Bécsben közel félmillió ember él szociális bérlakásban. A város által támogatott, a piaci érték alatt lényegesen olcsóbb lakásokhoz nem könnyű hozzájutni, olykor éveket is kell rá várakozni. A város tulajdonában jelenleg 220 ezer bérlakás van. 11 év szünet után az építkezés újabb lendületet vesz, 2020-ig évente 700-800 bérlakás építését vették tervbe. 

Az első 120 lakás helyét már ki is jelölték, a 10. kerületben, októberben teszik le az alapkövet. Bécs egyébként a 220 ezer lakás mellett, melyet a város szociális bérlakásként üzemeltet, további 200 ezer bérleményét támogatja. Ez utóbbiban 470 ezer bécsi él és élvezi a város segítségét. (A képen látható felirat többnyire valamennyi szociális bérház épületén rajta van: Bécs városa által, építési adóból épített.)

img_8935.jpg

Arra felelni, miként lehet elérni, hogy ne legyen egy élet munkájának célja a megfelelő otthon kialakítása, nem egyszerű dolog. Lakni valahol minden ember joga. Egy kormány sem nézheti tétlenül, hogy ne legyen fedél polgárai feje felett. A probléma az 1900-as években közel 300 ezer bécsit érintett, a megoldást a szükség kényszerítette ki. Így született az ötlet, hogy építsenek szociális bérlakásokat, melyeket a város kedvezményesen bérbe ad, hogy ne nyomassza lakóit a lakhatás terhe és ne legyenek az emberek méltatlan körülmények közé kényszerítve. (A képen látható 1924-25-ben épült, a metró innen a Stephansdomig 8 perc alatt röpít be.)

img_8934.jpg

A kezdetekhez egészen 1920-ig kell visszamenni. Ekkor hirdette meg a "vörös Bécs" önkormányzata, hogy 5 év alatt 25 ezer lakást megépít és bérbe ad. Az elsőt a Margaretengürtelen húzták fel. (Metzleinstaler Hof, az első, 252 lakásos)

metzleinstaler_hof_panoramaaz_elso.jpg

Ebből az érából szármatik a világ leghosszabb, egybefüggő háza, legalábbis ezt írja a wikipédia. A ház átadásakor az akkori polgármester elhíresült szavait: Ha  már mi nem leszünk, ezek a falak akkor is rólunk beszélnek majd, azóta is gyakran idézik. A több mint 1 km hosszú ház, a Karl-Marx-Hof, amely a Heiligenstädter Straßét ma is díszíti, ezt a dicsőséges időszakot hirdeti. És máig a leghosszabb lakóház címet viseli.  

karl-marx-hof_2009jo.jpg

A lendületnek a II. világháború vetett véget, ám épp csak levegőt vettek és folytatták is a sikeres és népszerű projektet. A ’60-as években új területeket jelöltek ki, gőzerővel nekiveselkedtek, további szociális lakásokat építettek. Ekkor épült a máig legnagyobb, a 21. kerületben. Ide összesen 5533 lakos van bejelentve.

direktvergabe-1-grosse-zimmer-gemeindewohnung-in-wien-21-grossfeldsiedlung.jpg

Ne higgyük, hogy csak kevésbé frekventált kerületek jöttek szóba, amikor a szociális bérlakások építési területeit kijelölték. Minden kerületbe jutott ilyen. Ez alól sem a belváros, sem Bécs Rózsadombja nem volt kivétel. Városszerte találunk olcsón bérelhető, önkormányzati lakásokat. (13. kerület, Hietzing, a második kép az I. kerületben készült)

kongresssiedlung_03.jpg

img_7296.jpg

A város jelenleg közel 15 millió m2 összterületű lakást ad bérbe. Szociális bérlakás Bécsben 2004-ben épült utoljára. Akkor adták át az utolsó nagyobb bérházat a 23. kerületben. Itt a város pontosan 74-et épített.

franz-weber-hof_st_22_01dobling700.jpg

Az elmúlt 10-11 évben ismét megnőtt a kereslet. Ez idő alatt a meglévők szanálásával, felújításával, finanszírozási kérdésekkel és újabb projektek tervezésével foglalkoztak. Mindemellett kidolgoztak egy lakástámogatási programot, mely hasonló a szociálishoz. A különbség mégis behatárolta sok ember lakáshoz jutását, hisz csak olyanok léphettek be a rendszerbe, akik kezdőtőkével rendelkeztek és beugrót fizettek. (A képen szociális bérlakás a II. kerületben, Dunára néző, csodás panorámával)

img_8927.jpg

A bérleti díj nem terheli meg a családi költségvetést, minden hónapba belefér. Tokkal, vonóval (közös költséggel és adóval) átlag, bruttó 6,28 euró négyzetméterenként az ára. (Hogy legyen viszonyítási alapunk, az éves átlagkereset Ausztriában 2013-ban 19 ezer euró, nettóban.) A kiutalásnál, melyre olykor éveket kell várni, különböző szempontokat mérlegelnek, köztük egyik legfontosabb a per főre jutó kereset, a minimum kétéves, állandó lakhely igazolása, de latba esik a beköltözők száma (egy ember maximum egy szobát igényelhet) és az addigi lakáskörülmények is. A bérlakások átlagos mérete ma már 40-70 négyzetméter. 

wien_rennbahnweg_hofjo.jpg

Önkormányzati lakást bérelni a legkedvezőbb megoldás Bécsben, különös annak fényében, hogy az utóbbi években jelentősen emelkedtek a piaci alapú bérlemények árai. Nem véletlen, hogy sorban állnak, akik lakásuk bérleti díjából faragni szeretnének és erre jogosultak. Különösen vonzó, ha azt vesszük számba, hogy a bérlakások környékén rendszerint fejlett az infrastruktúra: parkok, óvodák, iskolák és vásárlási lehetőségek is adottak, hogy a polgárok valóban otthon érezzék magukat.  

img_8932.jpg

Bécsben 420 ezer lakás, közel egymillió lakójával részesül valamilyen formában albérleti támogatásban. 

Fotó: saját, wikipédia

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr347383894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.04.22. 19:14:47

Nálunk jóval olcsóbb a bérlakás, ráadásul sokuk egyáltalán nincs rossz helyen.

Bécsben egy 50 m2-es 314 Eur. Ez a havi átlagfizetés kevesebb mint negyede

♔bаtyu♔ 2015.04.22. 19:17:33

kb. negyede.

Nálunk 50 m2 kb. 18-20.000 Ft, ez az átlag fizetés jóval kevesebb mint negyede.

(Igaz, viszont nem is így néznek ki).

fingerbangs 2015.04.22. 19:31:08

abban a 18-20ezres lakásban lakjál te

lacylla 2015.04.22. 20:25:03

@♔bаtyu♔: Áhá... Volt valamikor, amíg a"werterhaltung" nevű kisgömböc el nem indult hosszú útjára, mára büszke 433€-ig emelték, és nincs megállás, évente újabb értékmegőrzéssel lepnek meg. Na ez már egy kicsit több egy negyednél.

halaloszto 2015.04.22. 22:57:31

@♔bаtyu♔: az a 314 euro kozos koltseggel egyutt van. nalunk meg a kozos koltseg maga 12-15ezer, egy 50m2 panel bérlete meg inkább 40.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.22. 22:59:34

@♔bаtyu♔:
SzabolcsSzatmár/BAZ zsákfaluban?
Mert Bp-en kinevetnének ha ennyiért keresnél

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.22. 23:01:14

@horex: Elismerem, a szoc. bérlakás persze lehet ennyi

kuki123 2015.04.22. 23:14:32

@♔bаtyu♔:
Hát nem tudom te hol élsz.
jah max 1 szoba egy lepukkant panelban amiben még 2-en laknak rajtad kívül.

Vidéken 40-50 egy gazon, és az már olcsó!
pesten 50-60 inkább és az se egy nagy szám, + erre jön még rá a költségek.

és akkor a csak egyedülálló főiskolás lánynak kiadó faktorral még nem is számoltunk.
10 albérletből 9 ilyen. (durva diszkrimináció)

medvegy 2015.04.23. 01:21:08

@♔bаtyu♔: Ezek szerint az ócsai gettóban laksz. Ott kb. ennyi a lakbér, ehhez jön természetesen a havi rezsi. Persze autót nem tarthatsz, mert az már luxus, viszont 3-4 kilométert kell gyalogolni a legközelebbi vasúti megállóig.

Ausztriában a 314 eurós bérletű lakás nagyon is olcsó, de még itt Pesten is egy kétszobás panel valamelyik külső kerületi lakótelepen 100 ezer körül van,+ rezsi az az közel ugyanannyi. Csak éppen a fizetések a bécsinek a negyede.
süti beállítások módosítása