A munkamániás császár
2016. március 21. írta: Bazsa Mara

A munkamániás császár

Az élet semmitől sem kímélte meg, ezt ő maga mondta sorsáról. Két gyermekét, merényletben meghalt feleségét és trónjának örökösét temette, népét és a világot háborúba vezette, miközben ő maga békés lélekként legfőképpen a nyugalmat szerette. Az élet meggyötörte a fáradhatatlanul munkálkodó osztrák császárt, magyar királyt, akinek halála 100. évfordulója kapcsán négy kiállításon mutatják be kevésbé ismert arcát.

Egy uralkodó nagyságát nem abban mérik, mennyi ideig igazgatja népét. Ha mégis az számítana, Ferenc József lenne a Habsburgok legnagyobbika. 68 éven át húzódó uralkodásával mindenkin túltett. Európában is alig ketten előzik meg. Ennyi év regnálás alatt a nemcsak a történelem dúskált eseményekben.   

img_0982.jpg

A négy különböző helyszínen megrendezett kiállítás az uralkodót emberközelbe hozza, nemcsak egy birodalom fejeként, de férjként, férfiként, apaként és nagyapaként is bemutatja. A legtöbb tárgyi emléket, melyet az Ember és uralkodó című tárlatra összegyűjtöttek, a schönbrunni kastélyban találjuk meg.

img_1129_1.jpg

Ide született és élete is itt ért véget. A palota a dolgos hétköznapok, az ünnepek, a boldog együttlétek szemtanúja, az éjt nappallá téve dolgozó császár otthona. Azé az emberé, aki szoros napirend szerint élt, ha munkáról volt szó, nem tűrt ellenvetést.

img_1203.jpg

Szerelmi élete azonban nem volt olyan örömteli, mint ahogy azt sokan képzelik. A Sisi filmek által sugallt kép a valóságban közel sem volt idilli. A császár heves érzelmeit, melyeket a legendás szépségű és igen művelt Sisi iránt táplált, felőrölték az örökös viták, miközben azzal is nehezen birkózott meg, hogy Sisi nem lelkesedett, amikor hozzá férfiként közeledett. Bár nővé a császár mellett érett, Sisi sosem kedvelte különösebben a testiséget.

img_0882.jpg

Így nem csoda, ha egy idő után Ferenc József másutt lelt vigaszra, 1875-től Anna Nahowski ölelő karjaiban. Ez a liezon közel tíz évig tartott. Miután kapcsolatuk lecsendesedett, az uralkodó kedveséről nagyvonalúan gondoskodott, erről az udvar kiadásait vezető iratok között találunk bizonyítékot. A császár a magányt nehezen tűrte, így hamarosan szert tett új szeretőre. A Hofburg színházi társulatának népszerű művésznője, Katherina Schratt lett a kiszemeltje. Ez a kapcsolat a császár halálig tartott, és nem csak testiségről szólt.

img_0904.jpg

A bécsi császári hintómúzeum kiállítása a „Reprezentáció és szerénység” címet kapta. A Habsburg-ház fényes járműparkját mutatja, csodás hintókat, közöttük azt is, mely az uralkodót utolsó útjára, a kapucinusok templomába szállította. A világon egyedülálló oldtimergyűjtemény egyik darabja is helyet kapott a múzeumban.

img_0968.jpg

img_1087.jpg

A Mariahilferstrasséból nyíló Hofmobiliendepot „Ünnepek és mindennapok” néven szervezett tárlatot. A pompát, a csillogást a munkájához tartozó külsőségeket a köztudottan puritán életet élő császár nemigen szívlelte, de mint a kötelező protokoll része, tudomásul vette. A képen azt látjuk, milyen díszes külsőségek közepette étkezett, amikor reprezentált, magánemberként viszont gyakran kérte szobájába vacsoráját.

img_1298.jpg

img_1373.jpg

A Habsburgok vadászat iránti szenvedélye velük született elkötelezettség. Ferenc Józsefnek már 4 évesen fegyvert adtak a kezébe és 12 évesen első szarvasát is leterítette. Szabadidejét gyakran töltötte a Bécstől alig egy órányira fekvő, alsó-ausztriai vadászkastélyában, Niederweidenben.

img_1148.jpg

img_1146_1.jpg

Ha tehette, kedvenc kedvtelését a munkájával is összekötötte. A kastély falai közt több uralkodó, „kolléga” is vendégeskedett, amit számtalan trófea bizonyít a díszteremben. A császár a vadászatban felettébb jeleskedett, hosszú élete során rengeteg, a kimutatások szerint 50.000 vadat elejtett. A kiállítás „Vadászat és szabadidő” néven mutatja be, miként múlatta Ferenc József az időt vidéken.  

img_1243_1.jpg

img_1283.jpg

A kiállítások november 27-ig látogathatók. 

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt     

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr558507502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.03.22. 14:16:12

Én nem voltam ott, de azt mondják, hogy Sissi idegenkedésének volt némi köze Ferenc József... ööö indolkolatlanul határozott fellépéséhez a nászéjszakán...

cardiobascuralis 5 2016.03.22. 16:35:01

"Bécstől alig egy órányira fekvő"
Mivel volt 1 óra?
Gyalog vagy rakétával?
Nem mindegy.

Szemlélődő Szív 2016.03.22. 18:16:53

Érdekes tartalom, nagyon szép képek. Szívesen megnézném a kiállításokat én is.

Köldök_szösz 2016.03.22. 19:55:55

hát ha ez valami érdekházasság volt akkor nem csodálom hogy a nő annyira nem csipázta

contractor 2016.03.22. 20:17:31

"Az élet meggyötörte a fáradhatatlanul munkálkodó osztrák császárt,"

Mikor a hülyeséghez szorgalom párosul.

szsuzsanna 2016.03.23. 09:06:37

@contractor: Ja, a nosztalgiázás mellett, pár szót, arról a néhány százezer magyar férfiről, -fiatalokról, és családapákról, -akik ott pusztultak, nyomorodtak meg stb. a -"haza védelmében"?...
-"Mire a levelek lehullanak" -mondá, Ő, a vén rohadék...
-Miközben, többek között, a magyar családok százezrei szenvedek, évekig, itthon, nyomorúságban, apa nélkül...(pl. a nagyanyám, aki a hatodik gyerekét szülte, mialatt a családapa az olasz fronton harcolt a "hazáért"...
-Nem gondolnám, hogy nekünk, ünnepelni valónk lenne, bármilyen évfordulóján....

kapusedző 2016.03.23. 23:57:43

@szsuzsanna: Gondolom, a nagypapa nem volt felhőtlenül boldog, mikor megtudta, hogy amíg ő katonáskodott, addig valaki felcsinálta otthon a nejét.

szsuzsanna 2016.03.25. 11:46:48

-Szegény nyomorult, -remélem, sose lesznek ennél nagyobb "élvezeteid", -mint, amikor net-en, névtelenül, tiszteletre méltó családokat gyalázhatsz...,-mert, aljasságodból?, -ostobaságból? kifolyólag, eszedbe se jut, hogy a terhes feleségét hagyta otthon.

Marengoo 2016.03.28. 17:09:15

Trianonhoz volt némi köze neki is. Elég rosszul mérte fel a háborúkezdés lehetséges következményeit és az erőviszonyokat.

ladislaus 2016.03.28. 17:56:17

rohadjon meg az összes habsburg.

Guszty 2016.03.28. 17:58:59

@szsuzsanna: "Mire a levelek lehullanak..." Ezt speciel nem ő mondta, hanem II VIlmos német császár.

ruedebac1977 2016.03.28. 18:07:13

@Marengoo: Megőlték a trónörököst meg a nejét, mit tett volna bonbon-t kellett volna küldenie hadüzenet helyett? Egyébként Ferenc Ferdinánd egy igazi rohadék volt úgyhogy nem ejtenék érte egyetlen könnyet sem. A kaiser viszont megérdemli a tiszteletet, a kiegyezésért, az elfoglalt BOSZNIA is Magyar fennhatóság alá került volna a monarchián belűl. 1916-ban meghalt sajnos, bárcsak 5-vagy 6 évvel tovább élt volna, egészen másképp alakúlt volna a történelem a jobb irányba. Az egyik legjobb Habsburg uralkodó volt, és bár Magyarország nem volt teljesen szabad, azóta sem sikerült utólérnünk azt a gazdasági színvonalat és jólétet.A magánéletéről és feleségéről nem mondanék véleményt, csak a mostani királyi családok életével kell összehasonlítani,és máris más színben tűnnek fel a dolgok.

soarvány 2016.03.28. 19:46:10

Az orosz cárnál rüszült a magyar szabadságharc leveréséhez szükséges orosz intervencióért. A magánlakosztályában festmény volt az aradi kivégzésekről.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.03.28. 20:27:18

@Guszty: "Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam.." Ezt mondta Ferenc Jóska

Valamint még korábban Magyarországi látogatása során:
"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve."

a nemzet fogatlan provokátora 2016.03.28. 20:28:32

@Marengoo: Tisza többször figyelmeztette is erre..

Bicepsz Elek77 2016.03.28. 20:42:14

Azert nemi tenyek kimaradtak..(mi az az undorito giccses voros szobor Becsben????)
1, Ferenc Jozsefnek tobb szeretoje is volt(magyar is) 1848 es a hazassaga kozott is(www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1853_februar_18_merenylet_ferenc_jozsef_csaszar_ellen/)-igaz ez nem megerositett. Amugy foleg a szinesznok voltak a kedvencei
2, Erzsebettel unokatestverek voltak, vagyis tul kozeli rokonok, Ergo politikai hazassag volt a dolog. Masreszt a kiralynok feladata a gyerekszules volt, nem a testi kielegites(arra mindig is voltak/vannak nok, akik ingyen is ajanlkoztak).
3, Ferenc Jozsef elkapta a szifiliszt es megfertozte Erzsebetet, aki emiatt is haragudott a ferjere.

Éhes ló 2016.03.28. 21:53:22

Halálában is legyen átkozott!

Vili Doli 2016.03.28. 22:23:52

Azért azt se felejtsük el, hogy a 13 aradi vértanú kivégzése is Ferenc József bűne!

Bicepsz Elek77 2016.03.29. 14:41:49

@Vili Doli: Kicsit bonyolutabb a dolog. Haynau teljhatalmat kapott, Ferenc Jozsef meg fiatalkoru volt, csak jelkepesen uralkodott meg ekkor. A hadbirosag mindenkit halalra itelt, aki korabban z osztrak hadsereg katonaja volt, es feleskudott a csaszarra(es errol az eskurol nem mondott le kesobb-hasolo esetek voltak Maria Terezia koraban olyan magyarokkal,akik II. Frigyes zsoldjaban harcoltak).
Haynau par hettel kesobb igy is sokaknak megkegyelmezett ugy, hogy a hosszu bortonbuntetest is elengedte.
Sok embert kivegeztek(kb. 101 a hivatalos szam),de rosszabbul is jahattak volna sokan.

Vili Doli 2016.03.29. 18:07:09

@Bicepsz Elek77:
Ferdinánd 1848 dec. 1. nagykorúvá nyilvánította Ferenc Józsefet, aki egyébként 1849-ben 19 éves volt. És egész biztosan a legnagyobb köze neki van az aradi vértanúk kivégzéséhez, sőt a foglyok még reménykedtek is benne, hogy az uralkodótól a névnapján (okt. 4.) amnesztiát kapnak.
süti beállítások módosítása