Egy menő hely a központban, remek a fekvése, az egyik legmodernebb kávézó és étterem, ráadásként egy kiállítási teremmel megfejelve.  

Nem tipikus kávézó, jól fésültek és diákok járnak ide. Van benne bár, tűzpiros, egészen jól elhelyezve, egy hatalmas, plafonig érő szekrény, poharakkal, és mindenféle nyalánksággal, olajokkal, magvakkal, esszenciákkal, citrom- és mandarinsziruppal, csipkebogyóval, saját készítésű lekvárral megtöltve.

Átellenben a párja szembeötlőbb, tartalmától a belépő visszahőköl. A választék remek, itt igazán finom koktélokat készítenek, hazai alapanyagokat részesítve előnyben és ha a recept úgy hozza, saját termesztésű növényeket is felhasználnak, melyek a kertjükben teremnek.

Merthogy itt az is van. A kávézó egyik nagy előnye a hatalmas terasz és a mögötte kialakított városi farm, ahol egyre másra nőnek a növények, szép kilátást és falusi hangulatot kölcsönözve a helynek. Mivel az egyetem (műszaki) közel van, diákok is szép számmal lebzselnek erre, különösen jó időben.

De nem csak ez érdekes. A folyosó, mely a két helyiséget kettészeli, egy üvegházba torkollik, mely felolvasóestek, rendezvények, koncertek helye. A Kunsthalle is részben itt rendezkedett be, rendszeresen kiállításokat szervez ide. Most éppen egy amerikai „sámán” fészkelte magát be, hogy a közönséget transzba ejtse.

A múzsáit szuszakolta a terembe be Charlemange Palestine (Charles Martin), Brüsszelben élő amerikai, aki magát minimál zeneszerzőnek, installáció- és tárgyművésznek nevezi. 

A sajátos rendbe szedett és elhelyezett plüssállatkák nem a művész sajátjai, mások megunt, eldobott játékai. Hogy agyament ötlet ennyi kacatot egy helyre bezsúfolni? Nem, a művész a hivatalos áramlat, az intellektuális tendenciák ellen megy, így protestál, a maga módján, nagyon is konkrét eszközökkel. 

Középen pedig egy igazán figyelemreméltó, értékes darab, egy eredeti Bösendorfer zongora. Egészen különleges a művész hozzá fűződő viszonya, az egyetemi időkre nyúlik vissza, amikor Kaliforniában egészen elvarázsolta, és szerelem lett első látásra. A hangzása azóta inspirálja.

Hiányoltam az odavetett kereveteket, jól esett volna ebben a kissé gyermeteg miliőben visszamenni az időben és relaxálni egyet. Ahogy a csacsi tette.

Ha itt nem, a kávézóban is pihenhet az ember. Akár hajnal kettőig is. A kávéválaszték szerény ugyan, viszont jóféle bab az alapanyag, 95% arabica, 5% robusta, Indiából, Brazíliából és Costa Ricából. Hozzá egy süti? Guszta, a pénztárca viszont megsínyli. (4,20-4,60)

A kiállítás november 8-ig látható, a Heuerben, a Karlsplatzon. A belépő 3 euró.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt