Mondom előre, bár a blog neve bécsi fekete, nem vagyok barista, a kávét viszont szeretem. Járom Bécset, és iszom a fekete levest. Nem a legismertebb, turisták által agyon látogatott helyeken.
Az Alt Wien egy csendes kis utcában, a Schwedenplatz és a Stephansdom között, az 1. kerületben, egy régi, reneszánsz, polgári házban, melyet Bécs akkori polgármestere építtetett a XVI. században, a Bäckerstraße 9. szám alatt található. Kívülről nem éppen bizalomgerjesztő, amolyan semmitmondó, tipikus kávéházinak sem mondható. Ennek ellenére ne menjünk el mellette. Sőt, egyenesen térjünk be.
A Kaffee Alt Wiennek - magyarul annyit tesz: Öreg Bécs Kávézó - becsapós a neve. Nem is olyan régi hely ez, mint ahogy sugallja. Története a ’30-as évekre nyúlik vissza. Pontosan 1936-ra, amikor Leopold és Josefine Hawelka az esküvőjüket követően a kávéházat megnyitotta. Hírnévre mégsem miattuk tett szert, hisz a legendás házaspár csupán 3 évig üzemeltette, aztán rezidenciáját egy másik helyre áttette.
Miután elköltöztek, a hely megmaradt kávézónak, bár sokáig csak füstös helyként emlegették a bécsiek, és különösebb ismertségnek sem örvendett. Változást a ’70-es évek vége hozott, amikor írók, színészek, művészek, zsurnaliszták és diákok felfedezték és felkapták a helyet. Érdekes figurák törzshelye lett, ahol öltönyös és kevésbé mutatósan öltözött együtt támasztja a pultot. Ahogy esteledik, egyre tarkább nép gyűlik össze itt. Turisták ritkán tévednek erre.
Ahogy belépünk, egy nagy helyiségben találjuk magunkat, mely most épp nem füstös. A falak sárgaságát elfedi a jótékony homály. A sejtelmes megvilágítás elnyomja az utcáról bekéredzkedő fényt. A hangulatnak szerves része az éjjel-nappal világító lámpatest. 
Ahogy a rengeteg, falra aggatott plakát is, mely tapétaként funkcionál. Mindez sajátos miliőt varázsol a helynek. Klimt híres festményének mása emlékeztet arra, itt Bécsben vannak a vendégek.
A pincér a kávét króm tálcán, víz kíséretében szolgálja fel, úgy, ahogy dukál. Egy tipikus, helyi jellegzetességre, a melange-ra esik a választásom. Állítólag anno, a bécsiek kezdték tejjel keverni a kávét, hogy tompítsák erősségét, így lett a feketéből barna lötty, mely nekik jobban bejött.
Kérdezem az amúgy mogorva pincért, jól tudom-e, a ház specialitása a fokhagyma pálinka, és bár az étlapot össze-vissza forgatom, sehol sem találom, titkos vajon? Az orra alatt motyogva, foghegyről veti oda, tényleg nincs benne, tovább ne is keressem. Aztán tette dolgát tovább, lepakolt, kiszolgált, végül csak megenyhült. „Jöjjön, mutatom.”, szólt oda, és átvezetett a másik, egyébként nem dohányzó részlegbe.
Egy kis pultra, a söntés mellett, volt feltéve a ház büszkesége, az a bizonyos, nevezetes fokhagyma snapszos demizson. Nem kóstoltam meg, habár kvázi bennfentes lettem. Az árát viszont megtudakoltam, 2,60 euróért adnak két centet.
Az Alt Wien nem tipikus kávéház, bár annak mondja magát. A nyitva tartása is inkább egy kocsmáéra emlékeztet, itt hajnal 2-ig mulathatnak, ehetnek, ihatnak a vendégek. Konyhája messze földön híres, itt főzik a legjobb gulyást (itt ez pörköltnek felel meg) szerte Bécsben. És hogy mit keres a gulyás az étlapon, amikor kávézóban vagyunk? Ez itt teljesen megszokott. Egy igazi bécsi kávéház reggelit, ebédet és vacsorát is kínál. A vendéget, ha egyszer ide beteszi a lábát, nyitástól zárásig jól tartják.
A Kaffee Alt Wien egyébként megfelel a bécsi kávéházakkal szemben támasztott követelményeknek. Van múltja, jellegzetessége és adottak a kellékek is. Ha mégis szívesebben definiálnánk kocsmaként a kávézót, a melange mellé ne konyakot, hanem fokhagyma snapszot igyunk.
Fotó: saját
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt
