Egy nő és a bécsi pezsgő
2014. december 30. írta: Bazsa Mara

Egy nő és a bécsi pezsgő

Amikor Mönch Pierre Pérignon (Dom Pérignon) felkiáltott, hogy gyertek barátok, csillagokat iszom, nem tudhatta, hogy több száz év elteltével is áldják majd a nevét és szilveszterkor a csillagokat pásztázva a fél világ találmányát issza és utódai közt lesz osztrák pezsgőgyártó is. 

Az ausztriai pezsgőgyártás beindítását egy nő inspirálta, kinek kegyeiért hajdan egy ifjú térden állva esedezett. A vége az lett, hogy lehozta a csillagokat az égből és a lábai elé tette. Mert ha egy férfi szerelmes, akkor mindenre képes. Az üzletért és a nőért mindenképp. Robert Schlumberger  (1814-1879) sem ismert akadályt, amikor kedvesére rátalált. De lássuk, hogy esett, hogy Ausztriában elsőként pezsgőt gyártani egy német kezdett. 

robi.jpg

A Stuttgartban született fiatalember a szőlészet és borkészítés alapjait a legjobbaktól, Champagne-ban leste el. A tehetséges ifjú szakmáját alaposan kitanulta, ambícióval telve, egészen a gyártásvezetésig vitte. De többre vágyott, magának saját pincészetet álmodott, nem is másutt, mint a pezsgő őshazájában, Franciaországban. A tervből aztán nem lett semmi, jobban mondva igen, de nem egészen úgy, ahogy azt eredetileg elképzelte. Közbejött ugyanis egy nő. A nő. Történt, hogy szabadságát egy rajnai hajóúton töltötte és a fedélzeten egy csinos osztrák lányon megakadt a szeme. Sophie Kirchner levette a lábáról a dali németet, aki rögvest bele is szeretett.

sophie_kirchner1.jpg

A németek már csak ilyenek, hamar szerelembe esnek. A gombgyáros lánya illően kérette magát, de sokat nem habozott, szívrepesve igent mondott. A szülők lányuknak nem ilyen férjet szántak, ám nem lévén más választásuk, áldásukat adták. A zord atya és az érzékeny anya a házasságot azonban feltételhez kötötte, leendő vejüket arra kérve, ne vigye lányukat külhonba, telepedjen le vele osztrák földön. A szülők tehetősek voltak, az ifjút anyagilag megtámogatták, csakhogy maradásra bírják. Schlumbergernek elég volt ennyi biztatás, rögvest munkának állt.   

schlum2-1024x680.jpg

Álmát nem adta fel, csak földrajzilag némileg arrébb tolta. Ausztriában keresett helyet, hogy terveit megvalósítsa. Így akadt Bad Vöslaura. A kis település a bécsi erdő keleti részén, a fővárostól alig 30 km-re esik. Itt talált megfelelő szőlőültetvényt, ahol a pezsgőgyártásba belevághatott.1842-t írtak, amikor első termékét, a fehéren habzó pezsgőt, a Vöslauer weißer Schaumweinra hallgatót bemutatta és piacra dobta. Kis időre rá, 1859-től Vöslauer Goldeck márkanéven elárasztotta vele egész Ausztriát. 

schlumberger_sektkellerei_03.jpg

Innentől kezdve nem volt megállás. Egyik nemzetközi elismerés jött a másik után, és nemcsak Európa, de az egész világ megismerte habzó borát. A bécsi német meghódította vele a világot. Még a brit uralkodó ház feje, Viktória királynő is rendelt belőle és felvetette udvari menüjébe. Munkáját Ferenc József is elismerte, őt magát nemesi rangra emelte, „Edler von Goldeck” címet kapott, egyben k.u.k. udvari beszállító is lett, mellyel tényleg csak a legkiválóbbakat illettek.Schlumberger nem csak szakmailag vitte sokra, magánélete is boldogan alakult. Szeretett neje, Sophie három fiúval ajándékozta meg, kik 1879-ben, halálát követően átvették az üzletet.

schlumberger2_gb.jpg

A cég  túlélte a világháborúkat, a monarchia feloszlását és rendületlenül működik tovább, azon fáradozva, hogy minél több csillag guruljon le a torkokon. Ausztria egyik vezető pezsgőgyártója döblingi (Bécs, 19. kerület) pincéiben, a cég jelenlegi székhelyén, ahol múzeum is működik, 2 millió üveg pezsgőt őriznek. 1986 óta jegyzik a bécsi börzén. (Az osztrák sikertörténet szépséghibája, hogy a részvények többsége ma már svájci kézen van.) 

keller_1_gross.jpg

A francia apát, ki egy erjedés nyomán habzó borra talált, találmányából sokan meggazdagodtak, gyárakat alapítottak. Pedig amikor a pezsgő "világra jött", egy-egy üveg erjesztési ideje 2-3 évet vett igénybe. Előállítása költséges és időigényes volt, ezért társult nevéhez a luxus érzete. Nem is itták sokan, csak a kiváltságosok, a nemesek és a pénzesek. Az üvegenkénti előállítást hamar felváltotta a nagyüzemi gyártás. Ma már a hatalmas tartályokban erjesztett nemes nedű ára jócskán leesett, sokak számára elérhetővé lett. A múltból viszont megmaradt, a luxus, az ünnep, a különleges esemény hangulata, mint például a szilveszteré. A bécsiek is a sajátjukat isszák és szeretik. Azok közül is ez az egyik kedvencük.  

pzs.jpg

Ha szilveszter, akkor szórakozni és bulizni kell, hogy az új év vidáman kezdődjön el. Az ünnepélyes hangulatot a pezsgő, az italok királya adja. Az éves forgalom legalább fele csúszik le éjfélkor a torkokon. Nemcsak Bécsben, de a világon mindenütt. Ebből kár lenne kimaradni! 

Boldog, csillagokkal teli szilveszter éjjelt kívánok minden kedves olvasónak!

Képek: internet

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr366995603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.12.31. 17:00:30

Egy magyar nemesasszony kastélyában már 1812-ben is volt pezsgő! Ezek szerint nem ilyen. :)

Bazsa Mara 2015.01.01. 10:34:09

@kugi: Kedves Kugi! Köszönöm a hozzászólást, érdekes. BUÉK!
süti beállítások módosítása