Futással búcsúztatták az óévet a bécsiek
2017. január 01. írta: Bazsa Mara

Futással búcsúztatták az óévet a bécsiek

Zimankós hidegben, dideregve, ám annál nagyobb jó kedvvel felszerelkezve gyülekeztek tegnap a Ringen a bécsiek, hogy futással búcsúztassák az óévet.

Szilveszter éjjele a fogadkozások ideje. Leszokunk, lefogyunk, rendszeresen sportolunk, rákapunk valami újra. Tele a padlás ígéretekkel, egy más élet reménybeli kezdetével. Hagyjuk a szavakat, inkább nézzük azokat, akik 31-én nekivágtak az 5,4 kilométeres távnak.

img_9139.jpg

A bécsiek futásra hívták a szilveszteri buli előtt a népet. Ki bohókás ruhát öltve, ki melegen, mások pedig neglizsére vetkőzve melegítettek be.

img_9416.jpg

img_9205_1.jpg

img_8817.jpg

Idén 40. alkalommal rendezték meg a szilveszteri futást a Ringen. Több ezer ember gyűlt össze, hogy laza, levezető, vagy inkább záró futással hagyják maguk mögött az óévet. És nem akárhol! Európa egyik legszebb bulvárján, a Ringen futottak egy kört a vállalkozó szellemű, jókedvű résztvevők. A négylábú kedvencek is csatlakoztak a tömeghez. Volt amelyik kérette magát, más önként és dalolva, vagy éppen a gazdiját húzva. 

img_9191.jpg

img_9436.jpg

Fiatal, idős, kutyás, gyerekkocsival érkező, jelmezbe öltöző, és még annál is több bámészkodó turista gyűlt össze a rajtvonal körül. Volt, aki drukkolni jött, biztatni a sportolókat, sokan gyalogosan vágtak a távnak.

img_9394.jpg

img_9172.jpg

img_9225.jpg

A mezőny nemzetközire duzzadt, a bécsiek mellett sok külföldi is nevezett a versenyre, hogy a Ringet gyalog fussa körbe. Érmet valamennyi résztvevő kapott, a jelmezeket külön zsűri díjazta. Nekem legjobban a verseny legidősebb versenyzője tetszett, aki szánja köré rénszarvasokat toborzott, hogy a Ringen végigszáguldjon.

img_8904.jpg

img_8963_1.jpg

Bár a leggyorsabb futó is díjat kap, no és a legötletesebb jelmezt viselő is a jelképes dobogó tetejére állhat, még sem ez a lényeg, hisz mindenki nyer, aki lefut ennyi kilométert.

img_8998.jpg

Tavaly 4 ezren gyűltek össze, és legalább ennyi bámészkodó állta a tömeget körbe. Ezúton kívánok boldog új évet minden kedves olvasómnak!  img_9377_1.jpg

 

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr4912087551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.