Wagner Bécsben
2016. április 22. írta: Bazsa Mara

Wagner Bécsben

Nem a zeneszerző, Richard, hanem az építész, Ottó nyomába eredünk. Nincs közük egymáshoz, hacsak nem az, hogy mindketten maradandót alkottak. Otto Bécs arcát és hangulatát meghatározó épületeket hagyott hátra, ezeknek jártam utána.

Azt mondják, létezik tipikus Otto Wagner stílus. Kísérletezgetés után jutott arra, hogy jellegzetes kézjegyét a város épületein hagyja. A szecesszió nagymestere a funkcionalitás jegyében síkfelületeket díszített és tett egyedivé, rá jellemzővé. Több épület őrzi zseniális tehetségét. Ezekből a 4-es metró mentén elterülőket kaptam lencsevégre, hogy ha arra járunk, ne menjünk el tudatlanul mellettük.

otto-wagner.jpg

Az Osztrák Postatakarékpénztár épülete

„Szöges doboz”. Ezzel a becenévvel illetik a bécsiek az Osztrák Postatakarékpénztár épületét, melynek teljes nevét valamilyen rejtélyes okból lespórolták. Építészeti jelentőségét többi között az adja, hogy Wagner újszerű anyagot és technikát alkalmazott rajta. A külső falainak burkolatát például fémszegecsekkel rögzítette, mely nagyon különlegessé tette. Ma, többi között, az építész múzeuma is megtalálható benne. 

img_5790.jpg

img_5794.jpg

Megközelítés: U4 metró, Stadtpark megálló

Belépő felnőtteknek: 6 euró

Nyitva: hétfő-péntek,  10.00 - 17.00 óra között

Pavilonok a Karlsplatzon

A két, egymással szemben álló, zöld, fehér és arany színekben pompázó pavilon eredetileg állomásnak épült, méghozzá 1898-ben, a szecesszió jegyében. Milliónyi apró részlet teszi érdekessé. Az egyik a Bécs Múzeumhoz tartozik, és Ottó Wagner életét, munkásságát bemutató kiállításnak ad otthont. A másikban kávézó tanyázik.

img_3138.jpg

Megközelítés: U4 metró, Karlsplatz megálló

Belépő felnőtteknek: 5 euró (a hónap első hétfőjén ingyenes)

Nyitva: április-október, kedd-vasárnap (ünnepnapok kivételével) 10.00 - 18.00 óra között

Lakóépületek a Naschmarktnál

A Majolika-ház Wagner legismertebb alkotása, a fantázia szárnyalása. A természetet csempészte be vele a városba. Az üveg, a kerámia, a vas egyvelege és békés egymás mellett élésének remeke. Futnak a virágok, kapaszkodnak a magasba az indák, beborítják a házat, itt-ott tenyérnyi helyet hagyva parlagon, betöltik az egész homlokzatot. És hogy miért lett majolika? Nevét a fényes, díszes, fajanszról kapta.

img_9769.jpg

img_9768.jpg

A 40. szám alatti, szomszédos lakóházház, a kiáltós ház. A bécsiek mondják rá. Ha a tetőre téved szemünk, bronzszobrokba botlik tekintetünk, akik szájukat kitátva ordítanak a mélybe, hogy vegye őket valaki észre. Az arannyal gazdagon futtatott homlokzat a jugendstil, ahogy a németek a szecessziót nevezik, jegyeit hordozza magán.

img_9783.jpg

img_9786.jpg

Megközelítés: U4 metró, Kettenbrücke megálló

Állomásépületek

Wagner, sok más titulusa mellett, az osztrák vasút főépítészeként is dolgozott, és mint ilyen, több állomásépületet és hidat is tervezett. Az U6 metró vonalán a Längenfeldgasse, a Währinger Strasse, a Nussdorfergasse és a Gumpendorfer Strasse megállók épületein láthatjuk korához képest az újdonság erejével ható megoldásait. A schönbrunni kastély bejáratától mintegy 200 méterre áll az úgynevezett császári pavilont, mely I. Ferenc József privát állomásaként épült meg, ám őfelsége sosem használta. Ma a Bécs Múzeum kiállítása látható az épületben.

img_0654.jpg

Megközelítés: U4 metró, Hietzing állomás

Belépő felnőtteknek: 5 euró (a hónap első hétfőjén ingyenes)

Nyitva: szombat-vasárnap (ünnepnapok kivételével)   10.00 - 13.00  és  14.00 - 18.00 óra között

Templom a Steinhofon

Ha süt a nap, cikázó szikrákat vet a templomra. Kupolája állja a sarat, visszacsillan. Aranylóan magasodik a város felett, a hegyről nézi az embereket. A Szent Leopold templom, melynek belső terét is Wagner tervezte, a modern, templomi építészet előfutára. Az 1907 óta magasodik 14. kerületben, a Lemonibergen. A carrarai márványfalak, a színes üvegablakok, a bronzszobrok harmonizálnak az oltárokkal, a liturgikus tárgyakkal. A parkból csodálatos kilátás nyílik a városra.

img_3097.jpg

otto_1.jpg

Megközelítés: 14. kerület, Baumgartner Höhe 1. U4 metró, Unter St.Veit megálló, utána 47A busz visz a Psychiatrisches Zentrumig

Belépő: szombaton ingyenes, vasárnap 2 euró a templom felújítására

Nyitva: szombat  16.00 - 17.00,  vasárnap  12.00 - 16.00 óra között

Wagner-villa

A Bécs nyugati részén, erdős területen található épületet saját és családja részére építette a mester 1886 és 1888 között.  A nyári rezidencia a szecesszió remek. Jelenleg a fantasztikus realizmus osztrák festőjének, a tavaly novemberben elhunyt Ernst Fuchsnak, ki halála előtt tulajdonosa volt az épületnek, múzeuma található benne.   otto_wagner_erste_villa_6_jpgokkkkkkk.jpg

Megközelítés: 14.kerület, Hüttelbergstraße 26. U4 metró, Hütteldorf megálló, 52A, 52B busz visz a  Camping Westig

Belépő felnőtt. 11 euró

Nyitva: kedd-vasárnap,  10.00 - 16.00 óra között

 

Fotó: saját és internet

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr178651514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2016.04.22. 21:50:10

Szóról szóra így van.