Jó tudni Bécsbe utazóknak
2015. augusztus 06. írta: Bazsa Mara

Jó tudni Bécsbe utazóknak

Itt a nyár, sokan útra kelnek. Bécsbe is készülnek. Vonattal, busszal, vagy autóval, egyre megy, legfeljebb a pénztárca sínyli meg. Mutatjuk, hová érkeznek, a költségeket pedig a neten nézhetik meg.

Hogy juthatunk el Bécsbe? Földön, vízen, levegőben. Mindegyiknek van előnye, hátránya, és más-más az ára. Kényelmi okok miatt többen szavaznak az autóra. Ha kocsival érkezünk, a parkolásra kell, hogy ügyeljünk, nem mérik olcsón a helyeket. Bécs városa úgynevezett rövid parkolási övezetet (Kurzparkzone, fizetős terület) üzemeltet több kerületben, még akkor is, ha az erre vonatkozó kiírást épp nem látjuk. img_2020.jpg

Fizetős az 1-9. és a 20. kerület, itt maximum két (reggel 9 és este 10 óra között), míg a 12. 14. 16. 17. kerületekben három órát (reggel 9-19) tartózkodhatunk, utána célszerű az autóval odébbállnunk. Hétvégén, szombaton és vasárnap Bécs valamennyi kerületében a parkolás ingyenes. (A 15. kerületre külön szabályok vonatkoznak.) Ha a parkolási rend az általános szabálytól eltér, azt külön jelzik. 

128_125.jpgA tarifa fix, 30 perc ára 1 euró. Parkoló cédulát minden trafikban, jegyárusnál, jegykiadó automatában és benzinkútnál vehetünk, de a színükre ügyeljünk, mindegyik eltérő árat és időtartamot mutat. Ha viszont csak pár percre állunk meg, érdemes beszerzünk ingyen kapható lila jegyeket. Ezek 15 perces megállásra, ki-bepakolásra érvényesek. Trafikokban grátisz kapunk, de csak ha kérünk.img_9927.jpg

img_9958.jpg

Az úgynevezett P+R parkolók kétségtelenül a legolcsóbbak, melyek többnyire metrók mellett vannak, 3,50 eurótól 6,50 terjed a napi díj. A belvárosi parkolók valamivel drágábbak, de még mindig olcsóbb, mintha az autónkat az utcán parkolójegy nélkül hagynánk. A büntetés 36 euró. img_7353.jpg

img_6388.jpg

A vonattal érkezőknek több lehetőségük is adódik, hogy leszálljanak. Bécsben egyébként több fontosabb pályaudvar van, többi között a nyugati (Westbahnhof), az északi Pratersten (Nordbahnhof), és a nemrég megnyílt főpályaudvar (Hauptbahnhof). A főpályaudvar januári átadását követően lényegesen lerövidült a Budapest-Bécs útvonal menetideje, a Keletiből idáig 2,5 órára zsugorodott. Itt közelebb és hamarabb, persze attól függ, mi a további, vagy végleges úti cél. Metró egyébként mindegyik közvetlen közelében van.

img_5425.jpg

img_5376.jpg

Metróra jegyet az állomáson, a jegykiadó automatából vehetünk. Érdemes alaposan tájékozódni, hisz lehet, hogy kifizetődőbb a több napos jegy. Ne felejtsük el a jegyet érvényesíteni kell, ha a több napost választottuk a lyukasztás pillanatától számolódik az óra.

img_0820.jpg

Ha egy utazásra alkalmas jegyet veszünk, az 60 perces utazásra jogosít, a lényeg, hogy egy irányba haladjunk, így egy jeggyel használhatunk buszt, villamost és metrót is. Sőt, ha éppen úgy adódik, az S-Bahnra is érvényesek a városi jegyek, egészen Bécs határáig utazhatunk velük.

img_0563.jpg

15 éves korig a gyermekek személyi igazolvány, vagy útlevél birtokában, mellyel igazolják korukat, ingyen utazhatnak, hétvégeken, ünnepnapokon, és amíg tart az osztrák iskolákban a szünet.

img_9587.jpg

Busszal is kényelmesen érünk Bécsbe. A menetidő 3 óra, feltéve, ha nem tesz kitérőt Győrbe, vagy Mosonmagyaróvárra. Akkor a menetidő némileg hosszabb. A busz az Erdberg nevű metró mellett tesz le.

img_6310.jpg

És igen, a legromantikusabb lehetőséget se hagyjuk ki, szárnyas hajó is közlekedik Pestről Bécsbe. A nemzetközi kikötőtől pár perces sétára van a metró, a Stephansdom 10 perc alatt elérhető.

img_9951.jpg

 

Fotó: saját 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr807678904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2015.08.07. 14:08:41

Pontosan így van. Taps.

WhiteFalcon 2015.08.07. 15:06:49

Sokszor jártam Bécsben, de elég ritkán veszem igénybe az ottani tömegközlekedést, így meglepő volt számomra, hogy a jegyautomata tud magyarul. :)

mt-03 2015.08.07. 17:00:27

en a westbahnra szoktam vonatozni bp-rol, reggel megyek este jovok, nem is kell mas kozlekedesi eszkoz mert onnan a fobb dolgok gyalog is bejarhatoak (de van kedvezmenyes napijegyes vonatjegy is).

a motorokrol is irhatnal, mert az nekem zurzavaros, de azt tudom hogy fizetni kell parkolast valahogy (bar ugy tom van nehany ingyenes parkolo is), no meg a buszsav hasznalatot se nagyon vagom ott mennyire legal.

Arthur55 2015.08.08. 09:19:20

És arról is lehetett voplna írni , hogy a Mozgáskorlátozott igazolványt hogyan lehet használni

kangool23 2015.08.16. 16:42:52

Hétfő szombat között reggel 8 és este 8 között bevásárlójegyet is lehet venni tömegközlekedésre, ez olcsóbb mint a napijegy.
süti beállítások módosítása