Akt és vér
2015. május 19. írta: Bazsa Mara

Akt és vér

Két ismert, világhírnévre szert tett osztrák művész kiállítását nézhetjük meg Bécsben, két különböző helyszínen. 

Szemérmetlenül kitárulkozó, szőnyegen heverő, meghitt hangulatot árasztó aktok és lecsupaszított, magukból kivetkőző, véres, brutális látványt nyújtó emberi testek. A két véglet. Az egyik idillikus, a másik nagyon véres. A szépség és a szörnyeteg. Az egyik csitítja, a másik borzolja a kedélyeket. Művészi szinten, értékesen. A művészetkedvelők és gyűjtők mindkettőjük műveiért kisebb vagyonokat fizetnek. 

Női aktok és tájképek. Ez a fő témája Hubert Schmalix, az egyik legjelentősebb, nemzetközileg elismert, kortárs osztrák festő kiállításának, melynek a Kunstforum ad otthont. A külföldön élő és alkotó művész hazajött, hogy számot adjon, bemutassa, hol tart a művészete, hogy legújabb alkotásaira a hazai közönség egy pillantást vessen. Egészen friss, 2015-ben készült műveit is láthatjuk a tárlaton.

445.jpg

Az 1952-ben Grazban született művész a festészetet a bécsi Képzőművészeti Akadémián leste el és viszonylag fiatalon kiállítási lehetőséghez jutott. A ’80-as években befutott művész a Neue Wilde, az „új vadak”, a Németországból indult irányzat képviselőjeként vált ismertté. A „vadság” mellett nem sokáig tartott ki, 1987-ben Los Angelesben kötött ki, ahol kialakította egyéni stílusát. Meghódította a nemzetközi piacot és számos ismert, hollywoodi sztárt, akik műveit rendszeresen vásárolják.435.jpgA mostani kiállításra egy sorozatot festett, melynek témája a női akt lett. Meztelenül pózolnak, a nagyon dekoratív, gyönyörű színekben pompázó háttérbe szinte belesimulnak, ugyanakkor ki is emelkednek, a mélységgel és a síkkal játszanak. Olyan, mintha szőnyegen heverésznének. De ha nem szőnyeg, akkor labirintus, melyből a kiutat nehezen találjuk, holott precíz vonalakkal megrajzoltak. A templomi ablakfestészetre emlékeztetnek.440.jpg

Tájképei absztrakt formákkal oldott hegyek, völgyek, patakok, melyre az osztrák posta is ráharapott és kiadott egy bélyeget, melyen az ő képe díszeleg. Akár 150 ezerszer is körbejárhatja a földet, éppen ennyi példányban jelenítették meg.

430.jpg

A festő, ahogy mondja, sosem ideges alkotás közben, koncentráltan dolgozik, és minden egyes ecsetvonásnak jelentőséget tulajdonít.

A kiállítás a Kunsforumban 2015. július 12-ig látható.

Fotó: Bildrecht: © Courtesy Hubert Schmalix Foto: © Lee Thompson

Ha meghallja az ember Hermann Nitsch nevét, az első, ami eszébe jut a botrány és a vér. A 76 éves művész munkássága és személyisége megosztja a művészetkedvelőket. Meghatározni is nehéz, mi, vagy ki ő: építész, zenész, festő, író, performansz- vagy akcióművész? Ténykedése szerteágazó és sokoldalú. Polgárpukkasztó.

Hogy mi köze a színházhoz? A Burgtheaterben bemutatott, elhíresült orgia misztériumjátéka, meztelen szereplőivel, állattetemeivel és rengeteg vérrel borzolta annak idején a kedélyeket. Ugyancsak kétes volt a sikere operaházi rendezésének, amikor Massenet Herodiade operáját vitte színre, és véres díszletekkel hangsúlyozta mondandóját. 

unnamed_1_1.jpg

„ExistenzFest” a kiállítás címe, mely elsősorban a színházhoz kötődő, kapcsolható alkotásait mutatja be. Érezhetően ez a miliő inkább otthona, mint a Kézőművészeti Akadémia. Kosztümök, kollázsok és részletek egy másik, ugyancsak botrányos, 6 napos 1998-as prinzendorfi előadásból.

unnamed_5_2.jpg

A bécsi születésű művész tabudöntögető munkássága sokat vitatott. A Grafikai Kísérleti Tanintézetben tanult. Provokatív és lázító. Nem is sokáig bírta Bécsben, telephelyét áttette német földre. Ott dolgozott, majd a frankfurti és hamburgi főiskolán tanított. A '60-as évektől kezdődően vándorkiállításokat szervezett és világszerte befutott.

unnamed_3_2.jpg

Brutalitás, véres szertartások, akciófestészet, csorgatott vérrel áztatott képek provokálják a nézőket. Ahogy ő mondja, így tiltakozik az erőszak és az embertelenség ellen. Egészen sajátos eszközökkel.

unnamed_2_2.jpg

A Színházmúzeumban szokatlanul sokáig, 2016. január 11-ig látható a kiállítás.

Fotó: saját  

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr187450810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.