Csodás Marie öröke Bécsben
2014. november 07. írta: Bazsa Mara

Csodás Marie öröke Bécsben

Mi van annál izgalmasabb, mint egy nagyvárosban, több száz éves borozóban múlatni az időt, ott, ahol az elit a néppel vegyül. Beleszagolni a hangulatba, ahol Bécs egy másik, bennfentes arcát mutatja. Ha kíváncsi rá, itt a helye. A Heuriger neve 10er Marie. 

A bécsi kocsma, a Heuriger kultúra szerte a világon párját ritkítja. A legősibb az Ottakringen található. Már 270 évvel ezelőtt is rászavaztak, ha inni akartak, amit csak tetézett a fogadós lányának szépsége. A 10 szám alá Marie miatt szokott a férfinép, később meg a ház bora tartotta őket fogva. Sok neves ember betért ide, Rudolf, a trónörökös, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Schubert és Straussék, de kedvelték a helyet a Rolling Stones tagjai, Liz Taylor és Schwarzenegger sem hagyta ki.

DSC04149.JPG

1740-ben a Heuriger címe Alt-Ottakring 10 szám volt

Mára az urbanizáció óvodát, újonnan épült templomot és lakóházakat kanyarított köré, a villamos pedig nagy ívben kikerüli. A 10er Marie állja a sarat, megbújva a lombos fák árnyéka alatt. Szépen sárgára festve, mint régen, ahol az arisztokrata és a pórnép egy helyen mulatott. Ma is megfér a hírnév, az egyszerűség, a nercbunda és a kopott farmer egy helyen. Egy tálból cseresznyézik gazdag és szegény, így télvíz idején, az újbor ünnepén.

DSC04153_1.JPG

Nyáron a kerthelyiség a kedvenc 

A vendégnek minden dukál és kijár.  Amikor kint az idő hűvösre fordul, a nép a négy fal közé szorul. Hely nem mindig akad, de nyugodtan várnak sorukra a betérők, törzsvendégnek kinézők. Egy kedves hölgy, ki egyedül ül, magához invitál, üljek oda nyugodtan, ő már elmenőben van. Táskáját rakosgatja jobb-balra. Szabadkozom, hogy nem zavarok, de leint, minek ácsorognék odakint. Szó szót követ és meséli, a pincér már a Heurigert méri. Mert az elnevezés nemcsak a borozót, de az újbort is takarja, mely ilyentájt, Márton napkor kerül az asztalra. Nemcsak a hangulat és a bor  vonzó, hanem a lokáció. Nem kell kocsi, itt a tuja, mondja még a borra mutatva.  Értek a szóból, a tömegközlekedésnek hála, mindenki bátran kóstol.

DSC04160.JPG

Egy szerdai pillanatkép 

Az új tulajdonos, ki az üzletet 1993-ban vette át, maga is vincellér. Bécsi szőlőbirtokán fejti saját tőkéről termett borát.  A Heurigerekben ugyanis az a szokás, hogy ki-ki kínálja a sajátját. Hogy Bécsben ez a kultúra meghonosodott, annak története egészen a keltákig nyúlik vissza. Ők már akkor sejtették, hogy a klíma és a zsíros föld a szőlőt vonzza. A városon belül mintegy 500 üzem 700 hektáron folytat szőlőművelést. A középkorban például meg volt szabva, hogy a vincellér a borát 3 hónapig árulhatja. Aztán a nagy zúgolódásra 1784-ben II. József felszabadította a szükségállapotot, és kihirdette, hogy a Heuriger saját borát korlátlan ideig és kedvére mérheti, mértéket és árat pedig nem szabtak ki.

DSC04172.JPG

Véres hurka, párolt káposzta és krumplisaláta. Ára: 9,50 euro

A 19. század közepétől a borfogyasztás intézményesült, a Heurigerek száma duplájára nőtt, ma pedig közel 150 harcol a fogyasztók kegyeiért. Annak idején a borozókba látogató vendégek hagyományosan hozták magukkal az étket, csinos kis kosárkájukból helyre kis uzsonnát rittyentettek, amit aztán a házi borral leöblítettek. Innen a füles pohár is, melyben a bort sok helyütt mérik. Ezen ugyanis kevésbé hagy nyomot a zsíros, maszatos fogás a kézzel evés után.

DSC04182.JPG

A képen látható harapnivaló 3,50 euróba kerül

A szokás egészen 1970-ig dívott, amikor a Heuriger tulajdonosok gondoltak egy nagyot és maguk kezdték gyártani a borhoz illő hideg falatot. Így kerültek az ínycsiklandó ételek a fényesre suvickolt büfés pultra és alakult át a hagyományos étkezési kultúra. A csülök, a malac, az ezernyi jó falat, no és a sok „tapasz”, a körözött és a házilag készült kencék arra várnak, hogy kenyérre kenjék. A véres hurka a ház specialitása, amit a büfés mér dekára. Ráadásul nem csak az étvágyat csitítja, de a bort is kiválóan szívja. A kiszolgálást nem viszik túlzásba, a büfés pult előtt serényen válogatva vár az ember a sorára.

DSC04168.JPG

Itt mindent dekára mérnek

Itt mindenki barát, pláne miután lenyomta egynyolcad borát. Aki echte bécsi hangulatra vágyik és szereti a finom nedűket, ne hagyja ki a Heurigereket. És ha ne adj isten annyit inna, hogy a kijáratot nem találja, a pincérnek erre is van gondja, a szédelgő tévelygőt irányba rakja. 

m_schoenemarie.gif

 Csodás Marie

DSC04156.JPG

Az épület műemlékvédelem alatt áll

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt  

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr236869067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2014.11.08. 06:02:00

mind ilyen,akárhová mész :Nussdorfban,Neustiftben ,Strebesdorfban, avagy Bisambergben....

Szomszéd asszony 2014.11.08. 07:23:35

Felcsigaztad az erdeklodesemet, ha Becsben jarok, nem fogom kihagyni. Az egynyolcad helyett, inkabb az egynegyedet valasztanam!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.08. 08:21:08

Még jó hogy a betépett brit punkoknak tetszett!

életükben nem ettek jóizü kaját

arany_ember 2014.11.08. 17:54:03

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Pláne ha az neked sem más mint a füstölt szalonna, mi? Mire ez a nagyképűség?