Európában Bécs a csúcs
2014. szeptember 10. írta: Bazsa Mara

Európában Bécs a csúcs

Az egy dolog, hogy 2014-ben a brit The Economist ismét Bécset hozta ki első helyen, mint Európa legélhetőbb városát, de mitől élhető egy város és vajon a bécsiek is így látják-e? 

Az utóbbi időkben egyre többféle, más-más szempontrendszert szem előtt tartó listák jelennek meg a világ városainak rangsorolásáról. Ezek közül a két legismertebb és mérvadó a brit Economist Intelligence Uni és az amerikai Mercer nemzetközi listája. Bár némiképp eltérő szempontok szerint mérnek, esetünkben nincs jelentősége. Bécs ugyanis mindkét helyen tarolt. 

bécs.jpg

A belváros

A britek 140 nagyvárost vizsgáló listáján Bécs évek óta a dobogó legfelső fokán áll Európában. 2014-ben is a legélhetőbb európai város lett. Világviszonylatban csupán Melbourne előzi meg. A top tízbe idén Bécs mellett idén egyetlen európai város, Helsinki fért be. A finn fővárosnak a világranglista nyolcadik helye jutott. (A sereghajtója Szíria fővárosa, Damaszkusz.)

Az Economist Intelligence Unit által összeállított rangsor olyan alapvető kategóriák szerint osztályoz, melyek az élet minőségét befolyásolják, élhetővé, szerethetővé, élvezhetővé tesznek egy várost. Ilyen többi között a stabilitás mértéke, az egészségügyi ellátás, a kultúra, a környezet, a lakhatás, a munkalehetőség, az oktatás, az infrastruktúra színvonala, az élet összesen mintegy 30 területe, melyek megítélésében Bécs kiemelkedő helyet foglal el. És nemcsak az Economist listáján. Az amerikai Mercer New Yorkot veszi alapul és hozzá viszonyítva osztályoz. Tíz kategóriában, 39 kritérium szerint több, mint kétszáz várost hasonlít össze. A Quality of living a helyi élet minőségét vizsgálja és globálisan ugyancsak Bécset teszi első helyre. Hab a tortán, hogy az ENSZ rangsorában, mely 70 várost vet össze, is élen végzett Bécs. A sort még folytathatnánk azzal is, hogy Bécs a harmadik leginnovatívabb város Európában és ugyancsak bronzérmes a Smart Cityk közt, az amerikai Boyd Cohen szerint.

Heimat.jpg

Új haza a feliraton, egy 2013-ban átadott lakótelepen

Valóban ilyen csúcs egy világviszonylatban magasra értékelt városban élni és vajon így vélekednek-e erről maguk a bécsiek is? Röviden, nyugis és kényelmes. Jó a közbiztonság, folyamatosak a munkahelyteremtő beruházások, új kórházat, metróvonalat építenek, bővítik a kerékpárutakat, az önkormányzat számtalan ingyenes, kulturális programot szervez, sok a zöldterület, kiváló az ivóvíz minősége, megbízható és jól működő a szociális háló.

Az itt élő emberek mégis a lakáskörülményeikkel a legelégedettebbek, derül ki egy nemrégiben napvilágot látott, 100 ezer fő körében végzett felmérésből. Hogy e téren mennyire jól áll az osztrák főváros, kevésbé köztudott. Nem annyira ismert, mint a Sacher torta vagy Sissi. Pedig erre valóban büszkék lehetnek.

Bécs évente 200 milliót költ lakástámogatásra. Ez egyedülálló egész Európában. 2014-15-ben hetente 130 lakást adnak át, összesen 20 ezret építenek, melyből 14 ezer államilag támogatott, 1,5 négyzetméteren, 217 focipálya területen. A fővárosban egyébként 750 ezer ember él államilag támogatott szociális, illetve bérlakásban. (Bécs lakossága jelenleg 1,7 millió.)

800px-Karl-Marx-Hof_2009.jpg

Az első szociális bérlakásokat 1930-ban adták át 

A megkérdezettek háromnegyede elégedett (43%), illetve nagyon elégedett (32%)a lakhatásával, 15%-uk inkább nem, 7% mondja csupán, hogy egyáltalán nem elégedett (3%-uk nem válaszolt). Az elégedettség a 60 év felettiek körében 80%-os, a fiatalabb, családalapítást tervező korosztály egy ötöde viszont nincs megelégedve a lakáskörülményeivel. Az elmúlt három évben a lakosok ötöde költözött, 22% pedig tervezi ezt. 49% nagyobbra cserélte a lakását, 31% kisebbre, 33% pedig jobb kerületet választott. 10% a munkahelyéhez közelebbi otthonba költözött, illetve nagyobb közbiztonságra vágyott. A megkérdezettek több, mint a fele önkormányzati bérlakásban lakik, közel 24% bérel tulajdonostól, piaci alapon lakást. A bérlemény költségeit 4% nagyon könnyen, 24%könnyen, 54% közepesen, 15% pedig nehezen (3 nem felelt)tudja kigazdálkodni. Nagyobb átláthatóságot, kiszámíthatóságot és bérlői jogokat kíván 62%, 28% elégedett a meglévő rendszerrel, 3% kevésbé, 2% egyáltalán nem (5% nem felelt).

ép.jpg

Gőzerővel folynak az építkezések

Bécs Közép-Európa legerőteljesebben fejlődő városa. Nemcsak a befektetőket, de a turistákat is vonzza. Legújabban a luxus márkákat tömörítő Arany negyedével, a második alkalommal elnyert európai Helth & Spa Díjával, a nemzetközi wellness szövetség top kitüntetésével. No és a legélhetőbb város címével, melynek lélektani hatása, presztízse mellett euróban mérhető hatása van. 

Golden quartier.jpg                                                      Arany negyed a belvárosban     

Fotó: saját és internet

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt 

                          

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr916670009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.