Az almás rétesünkből az osztrákok csináltak sztárt – Apfelstrudel-show Bécsben
2014. augusztus 05. írta: Bazsa Mara

Az almás rétesünkből az osztrákok csináltak sztárt – Apfelstrudel-show Bécsben

Pedig nekünk volt meg elsőként. Egykoron a magyar konyha remekeként tartották számon. Mindhiába. Nem lett belőle hungarikum. Na, jó, ha egészen korrektek akarunk lenni, hozzánk is a törököktől került, viszont tőlünk indult hódító útjára. Csak valahol útközben elakadt. Az osztrákok beszippantották.

Ezt még Mario is elismeri. A 25 éves cukrász, aki a schönbrunni kastély egykori udvari péksége helyén található Residenz Étterem alagsorában egy kóstolóval egybekötött show keretében röpke húsz perc alatt, nem egészen 5 euróért adja el az Apfelstrudel (almás rétes) receptjét, be is vallja, a sütemény a magyar konyhából ered. Aki egy jottányit is kételkedik abban, hogy az osztrákok valóban elsajátították-e a tésztanyújtás tudományát, pillantson bele a rétes-show-ba. Nem csinálják rosszul. Sőt. Egyenesen remekül.

DSC03332.JPG

A Residenz Étterem bejárata, a show az alagsorban lévő cukrászdában van

Mario jön, lát és győz. A turisták pedig tátott szájjal bámulják zsonglőröket meghazudtoló, hatásos show elemekkel tűzdelt bűvészmutatványát. Látványban nincs hiány. Van itt minden, modern kellékekkel felturbózott, korhű hangulat, forgatható asztalka, hogy nyújtás közben ne kelljen körbe-körbe rohangálni, díszletkén több kilónyi, magasra felpolcolt, pirosló alma. A hangulatot egy szépen rakott cserépkályha is fokozza.

DSC03316.JPG

Show-time, Mario beavat az ősi recept rejtelmeibe

Mario közben ide pörög, oda mosolyog, németül és angolul magyaráz. Mutatja a gondosan, előre kikészített hozzávalókat. Mint a tévében. Meglisztezi a vásznat, ráhelyezi a zsemlyényi tésztát, nyújt, pörget egyet az asztalon, majd megint nyújt és ismét pörget. Mindezt olyan gyorsan, hogy a tészta egy csapásra beteríti az asztallapot. Aztán dob egyet a rajta, majd csavarja, tekeri, könyékig belebújik a tésztába. Ki sem mászik belőle. És láss csodát, ripsz-ropsz kész a hártya vékonyságú réteslap.

DSC03311.JPG

Nyúlik a rétes 

„Úgy az igazi, ha alatta kivehető az újság szava.” - magyarázza büszke lelkesen, aztán a nyomaték kedvéért a tészta alá csúsztat egy színes lapot, mi mást, mint a rétes német nyelven nyomtatott receptjét, mintegy bizonyítandó, áll, amit mond. A hatás nem marad el. Halk, elismerő morajlás tölti be a teret. Ez igen, bólogat a sok külföldi elismerően, elégedetten szorongatva az Apfelstrudel hamisítatlan, echte osztrák receptjét.

DSC03306.JPG

Szó, mi szó, nagyanyáink sem csinálták különbül

Hja kérem, hol van már az idő, amikor messzi földről érkezett cukrászok Pesten tanulták a rétesnyújtás fortélyait, amikor a franciák tőlünk rendelték a réteslisztet, vagy amikor a párizsi Ritz Szálló étlapján a „Rétes Hongrois”, mint magyar kuriózum szerepelt. Mindez már a múlté. A jelenkor almás rétesét Apfelstrudelnek hívják és az osztrák országimázsát öregbíti. Összeforrt Ausztriával, mint a Wiener Schnitzel (a bécsi szelet), vagy a Sacher torta. Az övék. Általuk dicsőült meg és lett belőle „ausztrikum”. Nem pedig hungarikum. 

DSC03289.JPG

A bécsi almás rétes, az Apfelstrudel receptje, ahogy Mario készíti
 

 Hozzávalók:

Tészta:  250 gramm rétesliszt, 2 gramm só, 1 tojás, 100 gramm langyos víz, 20 gramm olaj. Az egészet összekeverjük, amíg a tészta el nem válik a nyújtólaptól és a kéztől, majd zsemlényi nagyságú cipó formájúra gyömöszöljük. Megkenjük olajjal (Mario olvasztott vajat használt) és 20-30 percig pihentetjük. Ezt követően a tésztát egy tiszta (lehetőleg len, vagy vászon) terítőn nyújtófával megfelelő nagyságúra sikáljuk, majd lisztes kézzel nyújtjuk, fokozatosan, körbe-körbe, könyökünket használva.

Vajas zsemlemorzsa: 100 gramm zsemlemorzsa, 50 gramm vaj, a vajat serpenyőben felmelegítjük, a zsemlemorzsát beletesszük és aranysárgára pirítjuk

Fahéjas cukor: 140 gramm kristálycukor, 10 gramm fahéj, szárazon összevegyítjük

A töltelékhez valók: 150 gramm előzőleg elkészített vajas zsemlemorzsa, 150 gramm fahéjas cukor, 170 gramm mazsola (Mario rumban, 24 órán át áztatott mazsolát használt), 10 gramm citromlé, kb. 1 kiló tiszta, alaposan megmosott (ezt hangsúlyozta többször is) kisebb darabokra szeletelt alma, mindez jól összedolgozva.

A kinyújtott tésztára a tölteléket felhalmozzuk, a képen látható formában elrendezve és az abrosz segítségével óvatosan felgöngyöljük.

DSC03328.JPG

A végein csavarintunk egyet, majd a maradék tésztát lenyisszantjuk.Valahogy így.

A kész rétest kivajazott tepsibe helyezzük és 190-en fokon aranysárgára sütjük.

Tipp: a még meleg rétest forró vajjal megkenjük, amikor elkészült, porcukorral szórjuk. 

Jó étvágyat!

DSC03290.JPG

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr606572383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szomszéd asszony 2014.08.05. 08:56:42

Kezdek összezavarodni a "rikumok"-kal. Ha az almásrétes ausztrikum, akkor ugyebár a réteslapot kell helyette felvetetni a hungarikumok sorába..... Majdnem necces.

Anonimama 2014.08.05. 19:11:55

Az almásrétes cseh étel, Mária Terézia honosíttatta meg Bécsben, mert nagyon ízlett neki.

Hefe 2014.08.06. 01:17:37

hat igen, az almas retes az kb. annyira hungarikum mint a toltott kaposzta, kolbasz, bejgli. Semennyire.