Bécs most nagyon cool, nagyon király
2014. június 03. írta: Bazsa Mara

Bécs most nagyon cool, nagyon király

Nemcsak Conchita Wurst miatt, aki a legmenőbbek egyike ma a császárvárosban. Kétségtelen tény, elég cool ő is, de a „Cool King” címet mégsem ő, hanem a New York-i felső tízezer bohém festője, korunk legjelentősebb amerikai művésze, Alex Katz érdemelte ki. 

Szalonfestő. Felkapott parti arc, akinek a kegyeiért nemcsak a New York-iak, hanem az egész világ verseng. Akinek a képeit jó otthon tudni, mert befektetésnek sem utolsók, már ha legalábbis azt nézzük, hogy az utóbbi tíz évben alkotásainak ára ötszörösére emelkedett. Jellegzetes portréi pillanatok alatt eladhatók, bármikor mobilizálhatók. Az utóbbi évek változásait tekintve mindenképp. Világszerte hódít ugyanis a figurális művészet. Az aukciókon, a művészeti vásárokon csillagászati áron kelnek el a kortárs művészek figurális alkotásai. Példa erre a Dorotheumban alig pár hete megrendezett árverés is, melyen Katz 25-30 ezer euróra becsült, kis méretű, 30x40 centiméteres portréját 44 ezerért vitték el.   

Alex Katz, a brooklyni születésű, 87. évében járó festő, korunk legjelentősebb amerikai művészesze személyesen is megjelent az Albertinában megnyílt kiállításán.

 A tengerentúli elit kedvence, a zajos partik közismert résztvevője, központi figurája ma már kicsit csendesebb életet él. Az Ausztriába szinte már lassan hazajáró művész számára - aki először 1999-ben mutatkozott be Salzburgban, a Ropac Galériában, majd 2003-ban a Salzburgi Modern Művészetek Múzeuma adott helyet tárlatának, tavaly a klosterneuburgi, magán tulajdonban lévő Essl Múzeumban vendégeskedett - az Albertina nem ismeretlen hely. 2004-ben a világon először itt állították ki a festő hatalmas rajzait, s azóta többször is jelentkezett itt alkotásaival. 2009-ben több grafikáját is odaajándékozta a múzeumnak. Ezúttal 60 rajzával, kartonjával és egy festményével lepte meg a bécsieket, biztosítva magának a halhatatlanságot, az Albertinának pedig a biztos sikert.

DSC02865.JPG

Mit tud Katz, amit mások nem?

Mi nyűgözi le újra és újra a látogatókat ezekben a megközelíthetetlen, rideg, idegen portrékban? Van valami báj, vonzerő ezekben a nagyvilági, kacér kinézetű emberekben, bevasalt hajú, bodorított frizurájú nőkben, a hibátlan bőrű arcokban. Talán egy röpke bepillantás a megközelíthetetlen felső tízezer világába, egy kívánt világba, melynek egy pillanatra részesei lehetünk? Vagy talán aBlack hat 2 (2010)z, hogy az ideális szépség korszerű változatával találjuk magunkat szemben, ahogy a Dorotheum művészettörténésze, Petra Schafer magyarázza?

Mitől különlegesek ezek a képek? Miért ilyen felkapottak Katz szenvedélytelen, merev tekintetű, a semmibe néző, érzelmeikről semmit el nem áruló modelljei? Arcok, melyek olyanok, mintha a filmvászonról, vagy egy plakátról léptek volna ki/le. Szenvtelenek, statikusak. Nincs bennük semmi izgalmas. És mégis. Nehezen nézünk félre. Vonzzák a tekintetet, magukhoz láncolnak.

DSC02879.JPG

Blue umbrella ((1979)

New York, New York

A II. világháborút követően a modernizmus jellegzetes áramlatai a color field, az absztrakt expresszionizmus, a minimal art, a harde edge Amerikából indult világkörüli, hódító útjára. New York átvette a kortárs művészet irányítását. Katz is ott kezdte pályafutását, a New York-i művészeti iskolában. Itt sajátította el a rajzolás, a festészet alapjait. „Akkortájt vonalakat rajzoltunk. Arra tanítottak, hogy a kép síkban maradjon. A vonalakkal az volt a bajom, hogy általuk, velük behatárol az ember valamit, én pedig tágítani szerettem volna, nem behatárolni. Ezzel együtt rajzolni nagyon szeretek. Gyors, látványos műfaj. A rajzokban temperamentum lakozik, aminek én híján vagyok.” Ebből az időszakból, Katz diákéveiből származnak a kiállításon látható, ceruzával készült rajzai, skiccei, melyeket a New York-i metrón készített. „Mindig arra törekedtem, hogy egy-egy társadalmi réteg tipikus, jellegzetes képviselőjét örökítsem meg, akinek sokatmondó a viselkedése, a testtartása.”

DSC02891.JPG

New York - metró 

Bár az új áramlatok, mozgalmak Mekkája New York volt, Katz soha nem csatlakozott egyik irányzathoz sem. Pályáját apró csendéletek festésével kezdte, épp akkortájt, amikor Jackson Pollock sajátos, „Drip Painting”-jei, szélsőségesen nagy formátumú, csurgatásos festményei divatba jöttek. „Az én képeim a többieké mellett úgy néznek ki, mint a felmosórongyok.” – nyilatkozta visszaemlékezve a kezdetekre. Nem kellett sokat várnia ahhoz, hogy minden pénzt megadjanak a „felmosórongyaiért”.

DSC02876.JPG

Rain (1989)

Figuratív és színes társasági képeivel Katz a pop-art éllovasának számít. Legalábbis a hivatalos verzió szerint. Ő magát korántsem tartja az irányzathoz tartozónak. Mindig külön utakon járt, a saját identitását, kifejezési lehetőségeit kereste. Egy művész sikere gyakran múlik azon, mennyire képes újat hozni, egyéni hangot megütni. Katz már a kezdetektől erre törekedett. Több évi kísérletezés és „hallgatás” után, a hatvanas években, dacolva a különböző, divatos trendekkel,  megteremteti saját stílusát. Visszanyúlva a 17. századi holland portréfestők hagyományaihoz a tradíciókat ötvözi a kortárs világlátással. Végletekig egyszerű, dekoratív, pop-art stílusban festi portréit, kialakítva egy teljesen sajátos, eredeti, csak rá jellemző képi megjelenést. Ezen a stíluson a ’60-as évek óta mitsem változtatott. Ráérzett a siker titkára. Arra, hogy minden figurának egyéni stílusa kell, hogy legyen. Márpedig az övéinek van. Különösek, összetéveszthetetlenek.

DSC02882.JPG

Red Coat (1983)

Csupasz, többnyire egyszínű háttereivel jellegzetes látványt teremt, arra törekedve, hogy portréiról semmi ne vonja el a figyelmet. Alakjai olyanok, mintha egy plakátból vágták volna ki őket, kimerevített filmkockára emlékeztetnek. Képeinek központi témája az emberi arc. A New York-i művészek, a felső tízezer, a jól szituáltak világából. Magányos, szép arcok. Mosolygósak, mosolytalanok. Merev tekintetűek, napszemüveggel álcázottak. Bőrük sima, ránctalan, érzéketlen. Plakátszerűek. Ettől egyediek, felismerhetőek, sajátosak.  Képei kísérlet a színekkel, a vonalakkal, az absztrakció és a realizmus határán mozogva. Folyamatosan kutatja, keresi, idealizálja a szépséget.  A modernkorit. Pedig az igazit már rég megtalálta, Ada Del Moro személyében. Ada a feleség, a szerető, a múzsa. A tökéletes szépség. Legalábbis számára. Így vall róla: „Ő a tökéletes modell. Egy európai-amerikai szépség.” Több mint 250 portrét készített róla.

DSC02880.JPG

Ada in white hat ((1979)

A New York-i iskola második generációjához tartozó Katz a tradicionális, a figurális festészet legjelentősebb képviselője. Több mint 200 önálló és közel 500 csoportos kiállítással a háta mögött, befutott, elismert művész, akinek a képei nemcsak számos múzeum, hanem a milliárdos műgyűjtőguru, Charles Saatchi gyűjteményét is gazdagítják.

És hogy Katz mitől cool?

Felsorolni sem egyszerű. Először is, az 1997-es, Birth of cool kiállítása miatt, azért, mert ő a Cool Painting legkiemelkedőbb képviselője, cool, mert az egyik legnagyobb befolyással bíró festő, és nem utolsó sorban azért is, mert képeinek témája is cool. Arról nem is beszélve, ahogy mindezt teszi, ahogy fest is cool. Ennyi cool után ne is csodálkozzunk azon, hogy a művészvilág „Cool of King”-nek nevezi.  

„A képek mindig változnak. Én keveset változom, de a képek folyamatosan változnak. Néhány képből szuflé - felfújt - lesz. Van, amelyik nedvesen jól néz, ám pár hét múlva, mire megszárad, már nem annyira. Úgy vélem, ez a kép hibája. Nem az enyém.”

Azért ez is cool.

A kiállítás 2014. szeptember 28-ig látogatható

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr226264119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.