Megasztárok Bécsben 2017-ben
2017. január 11. írta: Bazsa Mara

Megasztárok Bécsben 2017-ben

Idén nem lesz hiány könnyűzenei eseményekben, világsztárok látogatnak a császárvárosba és adnak koncertet, no és a már ismert, népszerű fesztiválok sem maradnak el. Lássuk, mit érdemes a naptárba előjegyezni.

Az idei év valamennyi eddigit túlígér. Minden idők legerősebbike lesz idén. Legalábbis, ami a koncertek és a Bécsbe vonuló sztárok számát illeti. Megasztárok, megakoncertek, mega minden mennyiségben 2017-ben. Egymillió rajongót várnak a császárvárosba ebben az évben.

imager_jpg_wienticket_at.jpg

A legnagyobb várakozás a Guns N' Roses koncertjét előzi meg. A legendás amerikai együttes tagjai idén visszatérnek Európába, és a 18 állomásból álló koncertkörút egyik állomása Bécs. Már árulják a jegyeket az itteni koncertre, mely július 10-én lesz, Ausztria legnagyobb stadionjában, az Ernst Happelben.

guns-n-roses-2016-press-pic-supplied-671x377.jpg

De várnak másokat is. A német és hazai sztárok mellett a külföldiek közül a sort a Stadthalléban a The 1975 koncertje nyitja február 20-án meg. Márciusban Whitney Houstonra emlékeznek egy este erejéig, aztán jön Bonnie Tyler megunhatatlan slágereivel, fellép a Kiss is, méghozzá május 21-én. Júniusban pedig a Beach Boys bűvöli el már sokadjára a közönséget. A szórásból nem marad ki Tini Soessel, a tinik kedvence sem, a Deep Purple május 17-én, Bruno Mars június 6-án lép fel, a Yello pedig december 6-án ad koncertet.   

kiss-wien-konzert-650x435_jpgviennaat.jpg

A Coldplayt ugyancsak a Happelban áll színpadra. A júniusi koncertjükre már 54 ezer jegy elkelt. A németek sztárját, David Garrettet júliusra várják, és visszatér Robbie Williams, 85 ezer fannal tölti meg a bécsi és a klagenfurti koncerttermeket, ez utóbbi helyen a nagy öregnek, Elton Johnnak is koncertje lesz. És még folyik a tárgyalás, egyelőre nincs fix időpont, a U2-val és a Metallicával. Bon Jovi is készül Bécsbe, egyelőre azonban az időpont kérdéses. (Fotó:indepente.ie)

panews_p-4ec4d333-468a-4d49-885a-c3ec27825d00_i1.jpg

Fesztiválok is lesznek az osztrák fővárosban, a rock nagymenői ismét randevút adnak egymásnak. A Duna-szigeten a két évvel ezelőtt debütált Rock in Vienna, Rock Bécsben annyira bejött, hogy idén nemcsak ismételnek, de újítanak is a szervezők, amellett, hogy bővítik a zenei választékot, a buli is meghosszabbítják egy nappal. A négynapos rendezvény dátuma június 2-5, a belépő 139,90 euró lesz. A fix fellépők, többi között a Die Toten Hosen, Kings of Leon, Silbermord, Beatsteaks, Marteria, mellett terveznek meglepetéseket. A legizgalmasabb kérdés jelenleg, hogy sikerül-e a Rolling Stonest megnyerni a szervezőknek. (Fotó:wegotit)

stones1_jpg_wegotit_at.jpg

Európa legnagyobb szabadtéri fesztiválja június 23-25. között a zeneszerető embereket tárt karokkal várja. Az idén 34. alkalommal, és a szokásos, ingyenes belépéssel, természetesen. A Duna-sziget fesztivál tavaly nézőszámban ismét rekordot döntött, 3,1 millióan voltak kíváncsiak az eseményre. Idénre 4,5 kilométer hosszan, 18 színpadon, összesen 600 órán át ígérnek zenei programot. (Fotó:everfest)

donauinselfest-wien-wien.jpg

Esemény lesz bőven, és idő is gondolkozni és a legjobban tetszőt kiválasztani.

Fotó: internet

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt    

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr9812097725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása