Kalap Bécsben négyezer euróért
2016. szeptember 09. írta: Bazsa Mara

Kalap Bécsben négyezer euróért

Ez aztán egy olyan kirakat, amelyiken szem meg nem akad. A világ tehetős vevői mégis idetalálnak, kalapot maguknak, nem csekély pénzért, az ortodox zsidónál csináltatnak.

Kép pici üvegportál feszül szerényen a falnak, csengő mutatja, hol a bejárat. Ránézésre alig hinnénk, hogy minden, amik itt készül egyedi termék, no és nem is akármilyen, némelyik ára verdesi a csillagos eget. 150 éve egymás kezébe adják a vevők a kilincset. Hozzátartozik Bécshez.

img_8371.jpg

img_8348.jpg

Herr Shmuel Shapirát a véletlen vetette erre. Épp a kalapja szorult cserére, amikor bekopogott az 1858-ban, a magyar Michail Szászy által alapított műhelybe. Az akkori tulajdonos utódra vadászott, Shapirát magával ragadta az atmoszféra, fogva tartotta a szakma, így miután kitanulta a mesterséget, átvette az üzletet.

img_8369.jpg

img_8352.jpg

A Jeruzsálemből ideszakadt kalapos mesteri műveket alkot. Nem adja magát olcsón. Méretre szab, és ezt nem teszi 800euró alatt. A nercből szabott kalap ára a legmagasabb, közel 4.000 euró a kiindulási alap. Megadja a módját rendesen, méretet vesz, arcélet les, hozzá illő fazont keres, tudja jól, az arcformához milyen kalap passzol. A modern eszközökkel nem elégedett, azokkal dolgozik, amiket az alapító Szászy úr még a nyitáskor szerzett be, úgy 150 éve. A világ minden tájáról volt már rendelése.

img_8357.jpg

img_8359.jpg

Hogy drágán dolgozik, már sokszor megkapta, de nem a keze munkája kerül sokba. Az anyag az, ami a kalap árát megdobja. A kiváló minőség nála alap. Csak nemes anyaggal dolgozik, olyanokkal, mint hód, nutria, nyest, coboly, vagy csincsilla. Ezeknek megvan az ára, de más nem is jön szóba. Hacsak nem a Panama, annak meg Dél-Amerikából jön az alapanyaga. Magának ilyen drágát nem engedhet meg, ezek mind a vendégeknek készülnek.

img_8363.jpg

Azt tudta, hogy a Bécs Múzeumnak Európában is kiemelkedő jelentőségű divatkollekciója van, ruhák, kalapok, melyek elzárva, raktárakban pihennek, várva, hogy közszemlére kerüljenek? Ezúttal a dobozokból a fejfedők bújtak elő. Nem is akármilyenek. Történetükkel, sokféleségükkel kápráztatják el a nézőket. Egy olyan kiállításon, mely a fejfedők jelentőségét társadalomtörténeti aspektusból mutatja be. A Chapeau! (Emelem kalapom!) című tárlatról nem hiányozhat Shmuel Shapira sem.

img_8026_1.jpg

A kalap az elegancia kelléke, a stílus fokmérője. Olyan, mint i-n a pont, sikkessé tesz, mely nemcsak eredeti rendeltetésének megfelelően esőtől, széltől és a nap sugarától óv meg, de viselője vallási, kulturális hovatartozásáról, politikai nézeteiről is sokat árul el.  

img_7905.jpg

img_7915.jpg

A maga idejében, 1848-tól kezdődően, megvolt minden fejfedőnek a jelentése és jelentősége. Ezt az utat járja a tárlat be. A háborús időkben bizonyos fajtát hordtak a demokraták, a forradalmárok, a nemzeti szocialisták, a háborús hősök, a hatalmon lévők, az arisztokraták, az emancipált nők, kifejezett vallási hovatartozást, társadalmi rangot, beosztást, csoporthoz tartozást, mást hordtak a bringások, a sportolók, az esküvőre készülők. Mindezt láthatják a szemlélők.

img_7887.jpg

img_7913.jpg

Az 1870-es években a császárváros volt kalaposok fellegvára, még divatot is teremtettek, a Girardi-kalap is innen ered. Ez volt az egykori császári és udvari beszállító, a P. Ladstättter & Söhne, védjegye. A szalmakalapot a híres, bécsi operett sztárról, Girardiról nevezték el. Pikáns részlet, hogy Girardinak még Ferenc Józsefhez is volt köze, persze csak közvetve. A szálak egy színésznőhöz, a császári szeretőhöz, Katharina Schratthoz vezetnek, akinek a csábos színész volt első lovagja.Szobra a Karlsplatzon áll. 

img_7938.jpg

img_7720.jpg

Mára megfogyatkozott a gyártók száma, de azért még akadnak a régi hírnévhez méltó cégek Bécsben. Ma a Modeschule Hetzendorfban tanulják a divatot a növendékek. Alkotásaik a vitrinekben kaptak helyet. Coco Chanel, a divat nagyasszonya mondta: „A divat mulandó, az elegancia örök. A divat halad, a stílus marad”. Azt már én teszem hozzá, hordjunk kalapokat. Jön az ősz, ideje, hogy előkerüljenek a fejfedők.

img_7952.jpg

img_8003.jpg

A kiállítás a Wien Museumban október 30-ig tekinthető meg.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt      

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr6711666344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

áldorivendel 2016.09.09. 21:17:27

Érdekes téma, jó beszámoló, de egy picit pontatlan a számok tekintetében... 150 éve... 1958-ban... tessen javítani, kérném tisztelettel...

Bazsa Mara 2016.09.10. 13:16:41

@áldorivendel: köszönöm, hogy észrevette, javítottam. Mara
süti beállítások módosítása