Csúszdaparti esőben
2016. július 16. írta: Bazsa Mara

Csúszdaparti esőben

Bár nincs banánérlelő meleg, de az ötletre így is vevők az emberek. Vizi csúszda egyik ivóból a másikba. Fogd a bikinid erősen, le ne csússzon, amikor csúszol.

A hetedik kerületben egy étteremtulajdonos, aki az ötletről San Franciscóban hallott, szervezett egy bolondos, turistacsalogató hétvégét. Ha az égiek nem szóltak volna közbe, eső, szél és didergető hűs helyett egy kis meleget küldenek, akár hatalmas buli is kerekedhetett volna a St. Ulrichs téren, a barokk templom tövében.

img_3696_1.jpg

img_3625.jpg

Bár a rendezvényt megelőzően nagy sorban állástól tartottak - a rend erői ki is vonultak, de sok dolguk nem akadt -, ebben a hidegben az emberek nem tolongtak. Inkább az éttermekben fogyasztottak, a forgalom az átlagot hozta, hiába volt ez a sok-sok munka. De a szervezők javára legyen mondva, nem napolták el a programot. Minden úgy lett, ahogy beígérték.

img_3617.jpg

Lett csúszda, leterítve a macskaköves flaszterre 75 méter hosszan, a templom falához préselve. Az utca lejtése passzolt az élményhez, a szintkülönbség 6 méter. A csúszásra rásegített a teknőben csordogáló víz, a csendesen, de folyamatosan szemerkélő eső pedig felülről síkosította a testet.

img_3645_2.jpg

A zsűrit hiába várták a placcra kitett napágyak, a pontozó tábla sem mozdult, állandó értéket mutatott, a DJ volt az egyedüli, aki megállás nélkül nyomott.

img_3641.jpg

img_3640_1.jpg

És hogy volt-e legény a gáton? Kettő is akadt, igazán bevállalósak. Én kabátban álltam, ők gatyára vetkőztek és némi tanakodást követően nekiveselkedtek az igencsak bátor tettnek. Meglehet, a holnapi csúszdapartira edzettek, vagy estére bemelegítettek.

img_3669.jpg

A koszorúk a győztesekre, dobogós helyezettekre várnak, bár most éppen kicsit áznak. De legalább nem fáznak.

img_3686.jpg

Az ötlet egyébként Bécs egyik legismertebb étteremtulajdonosától ered, aki a téren nyitott egy új vendéglátóegységet, épp a templom bejáratával szemben. A gazda szeme ide is elér majd, hisz a lejtő tetején lévő étterme már többször bizonyított, tavaly klasszikus kategóriában lett a legjobb. (Erről bővebben: itt.)

img_3713.jpg

Fotó és videó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr638894384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása