Hét palota egy placcon
2016. május 18. írta: Bazsa Mara

Hét palota egy placcon

Bécs legszebb palotáit fogja közre, itt terülnek el, a Minoritenplatzon, körbe-körbe. A teret egy templom uralja, a szemet rabul fogja. Érdemesek arra, hogy az ember legalább a nevüket tudja.

A ferences rend egyik önálló ága, a kis ferencesek, a minoriták, a kolduló szerzetesek, akik az 1200-as évek elején érkeztek Bécsbe VI. Leopold kérésére, eredetileg természetesen nem ekkorát építettek. Templomuk jóval kisebb volt, a városfal mellé simult. Miután többször is tűzvész pusztította, felépült újra és újra, mire a mai formáját megkapta.

img_3841.jpg

A Minoritenkirche, a Minorita templom Bécs egyik legérdekesebb egyházi építménye. Igen magas, sátorformát öltött tetőzete egy hatszögletű tornyot, az északi szentélyt és egy háromemeletes bérházat fog közre. Az olaszok nemzeti templomaként van nevesítve. Oldalában annak a Rudolf von Altnak emlékműve áll, aki számtalan képen örökítette meg Pestet és Budát.

12195817_1647812368824014_6755826778264689946_n.jpg

Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, jobban mondva annak pontos mása, méghozzá mozaikból, is látható benne. Az alkotás, melyet ugyan Napóleon rendelt meg, ám végül I. Ferenc császár pénztárcája bánta, Giacomo Raffaeli alkotása. 

12063510_1647812238824027_7462227959307737091_n.jpg

A Haus-, Hof- und Staatsarchiv, vagyis a Házi, Udvari és Állami Levéltár (Osztrák Állami Levéltár) is a téren található. A történelmi dokumentumok archiválást Mária Terézia találta fontosnak, a levéltárat ő alapította. Ezt a négyemeletes épületet pedig már kifejezetten az iratok tárolására emelték, a levéltár a XX. század elején foglalta el mai helyét. Magyar kutatók gyakori vendégek erre, hisz a számunkra legfontosabb osztály, a Monarchia aktáit még mindig itt őrzik. A több millió irat Magyarországot érintő részei a két ország közös szellemi termékei. (Minoritenplatz 1.)

img_3758_1.jpg

A 18. század végén e helyen két ház állt, melyek különböző stílusban épültek. Az egyik épület a lengyel kancelláriának adott otthont, a másikban Ferdinánd főherceg neje lakott, aki egyébként itt is halt meg 1806-ban. Rá egy évre öltött testet a palota mai arca. 1853-ban került Franz Joseph Dietrichstein herceg tulajdonába, és mint már Bécsben megszokhattuk, nevét is róla kapta. Egyébként Schubert egyik dalát a család Moritz nevű tagjának ajánlotta. (Minoritenplatz 3.)

img_3832.jpg

A Liechtenstein majorátus-ház 1694-ben a főhercegi család tulajdonába került, és azon nyomban továbbiakkal bővült. A mögötte lévő palotát is hozzácsapták, és a négy utcát határoló épületet eggyé alkották. A munkálatok több mint tíz évig folytak, a művészek és a mesterek még utána is hosszú ideig visszajártak, hisz a belső, gazdag díszítéseken mindig csinosítottak és a technikai újdonságok is, mint például a lift, folyamatosan javításra szorultak, ami megélhetést adott az ott dolgozóknak. Ez volt az oka, hogy a nép a palotát csak úgy hívta: Művészellátó-ház. Egyébként Mozart is bejáratos volt ide, Esz-dúr fúvóshatosát itt mutatta be. (Minoritenplatz 4.)

img_3829.jpg

Bécs egyik legrégebbi barokk palotája, a Starhemberg Palais, egyben a korai barokk egyetlen, fennmaradt példája. A család neve ma is hangzatosan cseng, többük neve egybeforrt az osztrák történelemmel. Egyik ősük azzal szerzett hírnevet, hogy ő vezette Bécs második török ostroma elleni sereget. A főhadiszállás a Stephansdomban székelt, melynek tornyából kémlelték az ellenséget. Ennek emlékére a dóm tornyának sziluettje szerepel a családi címerben. Az ősi, felső-ausztriai család leszármazottai ma is felbukkannak Bécsben. Ma a palota az oktatási minisztérium otthona. (Minoritenplatz 5.)

img_3762_1.jpg

Alsó-Ausztria bécsi, tartományi székhelye a Palais Niederösterreich, a Herrengassén található, a Hofburgtól pár perces sétára. Mármint az egyik bejárata. A másik a Minoritenplatzról nyílik. A Landhaus, az országház Alsó-Ausztria rendi gyűléseit fogadta be, ma a tartományi kormány hivatala működik benne. A kívülről is impozáns épület belül csodákat rejt, gótikus templomot, pazarul díszített termeket, barokk freskókat és még ezernyi szépséget. A palotát 2004-ben újították fel, dísztermében egyébként Schubert, Beethoven és a gyermek Liszt Ferenc is fellépett. Ritkán nyitja meg kapuit a turisták előtt, de bejutni nem reménytelen. A honlapjukon tájékozódhat az ember. 

img_3823_1.jpg

És ha ennyi palota nem lenne elég, még két épület öregbíti a tér hírét. Itt székel Ausztria két fontos hivatala, bel- és külügy minisztériuma. (Minoritenplatz 9. és 8.)

img_3836.jpg

img_3755.jpg

 

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt    

A bejegyzés trackback címe:

https://becsifekete.blog.hu/api/trackback/id/tr478725422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása